fbpx

Nyomokban Harley-t tartalmaz: Harley-Davidson Pan America 1250 Special 2021 teszt

Harley-Davidson Pan America 1250 Special Teszt

A Harley-Davidson egy akkora legenda, hogy nagy világmárkák próbálják folyamatosan másolni a motorjait. Most eljött az idő, amikor ő másol másokat.

Az ős harlisok már akkor kitértek a hitükből, mikor megjelent a Twin Cam motorblokk, de ezt még valahogy mégis túlélték. Azok, akik az EVO blokkra esküsznek – neadjisten még ennél is korábbi VASakkal járnak – egyfajta vallási fanatikusnak számítanak ebben a szubkultúrában. (Arra már “nem emlékszem”, mi volt akkor, amikor az EVO blokkot vezették be.)

Szükség van rájuk is, hiszen ők azok, akik éltetik a legendát: lám-lám, simán lehet közlekedni azokkal a múlt századi motorokkal, amiket sokan leszólnak, hogy folyik belőlük az olaj, meg folyton szerelni kell. De legalább meg lehet őket szerelni. De hol vannak a japán motorok ennyi idősen? Ugyehogyugye?

Aztán jöttek olyan modellek, mint a Vrod, aminek külsőre már alig van köze a Harley-hoz. Powercruiser? Az meg minek? Huhogták sokan, majd mégis nagy siker lett az a modell is. A LiveWire-t már gondolom említenem sem kell. Egy Harley nem működhet árammal! Vagy mégis? Ez még a jövő zenéje. Most úgy tűnik, hogy a cég mégsem adja hozzá a nevét, annyira kilóg a sorból.

A Harley önálló márkacsaláddá teszi az elektromos LiveWire-t

Az már évek óta jól látható a motoros piac forgalmi statisztikáiból, hogy minden más kategória mellett az adventure motorok piaca az, amely folyamatosan nő. Talán a romló aszfalt, vagy a világból kimotorozni vágyás az, ami világviszonylatban ebbe az irányba mutat.

Mindemellett pedig a chopperek és cruiserek piaca csökken… a fiatalok már nem vesznek ilyen motorokat. Ők vagy robogóval járnak, vagy elektromos rollerrel.

Ha a két tényt összerakjuk, egyértelműen látszik, hogy a Harley-Davidson ismét rákényszerült, hogy kövesse a trendet, ha életben akar maradni. Be kell bizonyítaniuk, hogy nemcsak szakállas nagypapáknak tudnak motort készíteni, hanem fiatalabbaknak is.

Azt mondjuk soha nem gondoltam volna, hogy a Harley-Davidson egyszer még endurót fog gyártani.

Na igen. Annak ellenére, hogy pl. a Sportster modellel kifejezetten a fiatalabb korosztályt célozták meg annak idején, a márkát mégis leginkább az idősebb, szakállas, pocakos rockerekkel kapcsolja össze a jó nép. Persze ebbe az irányba mutat az is, hogy a motorjaik nem tartoznak a legolcsóbb kategóriába, sőt. Kell hozzá egy bizonyos egzisztencia, hogy valaki fenn tudjon tartani egy Harleyt, az pedig csak keveseknek adatik meg 40 éves koruk előtt.

 

Ha kíváncsi vagy, milyen volt a Pan America 1250 Speciallal motorozni, lapozz tovább!

Ajánlom másoknak is

Cseréld a bukósisakodat sapkára!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x