Megjelent Slash Ft. Myles Kennedy & The Conspirators “April Fool” című új kislemeze
Egy évtizeddel és négy albummal a megalakulásuk után a “4” című új nagylemez az első új zene az SMKC-től négy
BővebbenEgy évtizeddel és négy albummal a megalakulásuk után a “4” című új nagylemez az első új zene az SMKC-től négy
Bővebben2017-ben volt az első Dáma Lárma, ami egy sima nőnapi Vasmacska koncertnek indult. Gondoltuk, meghívunk 2-3, maximum 10 női zenészt,
BővebbenAkusztikus System of a Down cover koncertet hallhatunk május 7-én. A két gitárra és zongorára áthangszerelt SOAD daloktól garantáltan érzelmi
BővebbenAmikor 2017. tavaszán a hazai és határon túli fesztiválokat megjárt Riff/Raff AC/DC tribute zenekar feloszlott, a zenekar megmaradt tagjai úgy
BővebbenA Zentai Anett és Géczi Eszter alkotta Anett&Eszti Acoustic duó tavaly novemberben rendezte első System of a Down névre hallgató
BővebbenA Drowning In Numbers a második klip a 2018-ban megjelent, kiváló kritikákat kapott ötödik nagylemezről, az Invisible Darkness-ről.
BővebbenAz Omen zenekar új albuma Halálfogytiglan címmel jelent meg az idei évben, s az Egy jobb pokol című számhoz vagány
BővebbenEgy amerikai lánynak, Maren Alfordnak élete álma vált valóra: miután kedvenc metal bandájának, a Slipknot-nak a tagjai meghallották, hogy egyik
BővebbenA hagyomány folytatódik. Évek óta a Zorall Sörolimpia ad otthont a hazai koncertfotósok éves szemléjének.
BővebbenJúlius hónap minden utolsó vasárnapja úgy telik számomra, hogy beszámolót készítek a CSAM közösség tagjainak. Ezáltal kapnak egy szeletet abból
Bővebben