EseményekMotoros túra

Végigmotoroztunk a haranglábakon – Őrségi túra a hosszú hétvégén

orsegi tura 2019 12

Júniusban voltam barátnőmmel egy 48 órás tájékozódási túrán. Én kis naiv azt hittem, hogy majd egy jót nézelődünk, mint Erdélyben tavaly. Helyette kaptunk egy kőkemény tájékozódási versenyt.

Ennek hatására megszületett az ötlet, hogy mi elmegyünk és körülnézünk az Őrségben. Már júliusban tervezgettük, de végül a kupaktanács úgy határozott, hogy erre az augusztusi hosszú hétvége lenne a legmegfelelőbb időpont. Kezdetben úgy volt, hogy 4 csaj 4 motorral megyünk, de aztán végül nyolcan 6 motorral mentünk.

Nagyobb létszám miatt, plusz ünnepi hosszú hétvége, nehezen ment a szállás keresés, de végül sikerült Őriszentpéteren egy vendégházat találnunk. Tehát létszám, szállás pipa, már csak az útvonal, látnivalók összeállítása maradt hátra.

Hosszas kutatómunka előzte meg, de indulás előtti napokban összeállt, kinyomtattam, és jól bent is hagytam az munkaasztalomon. Így a hétvége folyamán a fejben megmaradt infók alapján és a google segítségével újraterveztem az egészet, és spontánabb lett a túra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

1. nap 2019.08.17. szombat

orsegi tura 2019 2A csapat találkozási pontját Székesfehérváron a Budai úti OMV kútra helyeztük, eddig mindenki tetszés szerint jöhetett autópályán, 7-es úton, vagy kinek mi volt a jó. A hosszú hétvége miatti Balatonra haladó autós őrület még mindig nem csillapodott, ezért a Bakony felé vettük az irányt, hogy még a Balaton környékét is elkerüljük. Így Bodajk – Zirc – Lókút – Herend – Nagyvázsony útvonalon haladtunk az első pihenő állomásunkig Vígándpetendig, ahol a környék legfinomabb langallóját fogyaszthattuk.

Vickancs profilja a CsamClubon

Innen Sümeg felé vettük az irányt, hogy a várat is megcsodálhassuk, plusz egy dohányáru boltot is felkeressünk. Az utóbbi projekt sikeres volt, de a vár kimaradt, mert persze, hogy turista szezonban kell útfelújítást végezni és a környéket lezárni. Hévíz felé vettünk az irányt, ahol megtankoltuk a vasakat és nyújtózkodtunk kicsit.

orsegi tura 2019 4Innen a 76-oson haladtunk, majd Zalalövön keresztül értük el Őriszentpétert. A szállásunk a Kovácsszer utcában a Fazekas Vendégház és Kempingben volt. Nem volt nehéz felismerni az enyhe szürkület ellenére se, hiszen a porta előtt “fazekasbolt és kertrész” látható szebbnél szebb mázas edényekkel.

A vendégházban 3 egyszerű, de nagyszerű szoba várt már minket, a közös étkezővel, konyhával, fürdőrésszel. Az étkező ékköve a nagyszülői hagyatékból való mázas cserépkályha volt, aminek a melege igazán hangulatossá tehet egy hideg estét. Szombat este a Bognár Étterem svédasztalos vacsorájával tömtük teli a hasunkat, majd egy esti levezető sétát tettünk a városkában.

 

Lapozz a folytatáshoz!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük