EseményekMotoros túra

Végigmotoroztunk a haranglábakon – Őrségi túra a hosszú hétvégén

orsegi tura 2019 283. nap 2019.08.19. hétfő

Irány Ausztria! Őriszentpéterről Szentgotthárd felé vettük az irányt, ahol tankoltunk, majd Alsószölnökön keresztül hagytuk el az országot. Itt inkább alsóbbrendű utakat kerestem Riegensburg felé, hogy kisebb forgalomban élvezhessük a motorozást.

Persze a túrát nem úszhattuk meg műszaki probléma nélkül. A határátlépést követően az egyik motor kuplungbovdenje megadta magát. A helyiek segítőkészségének köszönhetően 2 óra utánajárás, szerelés, barkácsolás után ismét útra kelhettünk. (Hétfőn minden zárva van – szerviz, alkatrészbolt stb. – ezért is volt nehéz a helyzet). Mi csajok meg se tudtuk volna oldani, de szerencsénkre volt velünk 2 férfiember, akik nem riadtak meg a szerelgetéstől.

Rigensburgban nem a várat céloztuk meg, hanem a Zotter Csokoládégyárat. A gyárat szabadon lehet felfedezni saját tempónkban, az információkat magyar nyelven hallgathatjuk az “Audio Guide” készüléken keresztül. A csoki készítést nem csak megfigyelni lehet itt, hanem az alapanyagoktól a végtermékig kóstolni is szabad.

Útvonal

Csokik, pralinék, kávék, forró csokik végtelen sorát lehet megismerni, fogyasztani. Itt mindenki talál kedvére való ínyencséget. Ha valamelyik termék elnyerte a szívedet, azt a gyár boltjában meg is vásárolhatod. A gyárlátogatás után, a hozzá tartozó “állatkertbe” is bekukkantottunk.

orsegi tura 2019 26Mivel már jócskán benne voltunk délutánban, ezért ideje volt ismét motorra szállnunk, 57-es úton visszagurultunk Rábafüzesre. Kisebb pihenő után, Felsőszölnök felé vettük az irányt. Itt a Hármashatárkőre voltunk kíváncsiak, de a falu határában elfogyott az aszfalt és még 4,5 km lett volna az emlékhelyig… Így inkább visszafordítottam a csapatot.

Magasfoknál átléptünk Szlovéniában, ahol megint motoroztunk kicsit, és Hodosnál léptünk vissza magyarföldre. Következő nevezetesség felé vettük az irányt, ami Kercaszomoron található Szomoróci Harangláb volt. Az 1877-ben épített boronafalú műemlék harangláb négy harangoszlopát hevederek kötik össze, ferde kötések erősítik meg. A szoknya cseréptetővel fedett. Középen lévő egyetlen oszlop biztosítja a harang felfüggesztését.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A haranglábba felfüggesztett új harang a következő feliratot kapta: “Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte Szomorócz község lakosság 1922. évében”. A helységről még érdekesség, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2008-ban törvénybe iktatta, hogy Kercaszomor a legbátrabb község Magyarországon, ugyanis 1920-ban pár hónapnyi megszállás után a falu lakosai űzték el a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatait.

Ebbe a napba még egy Őriszentpéter – Szatta – Ramocsa – Őriszentpéter kör fért bele, aztán a vasakat a szálláson letámasztottuk, és igyekeztünk a közeli étterembe, hogy a csokin kívül más ehetőt étket is magunkhoz vegyünk aznap.

4. nap: 2019.08.20 kedd

Haza út…. Kezdetben úgy terveztem, hogy a haza úton is megnézünk egy-két érdekességet, de ezt átértékeltük. A Balatonról hazatartók, nemzeti ünnepségek miatti lezárások stb. miatt, inkább mindenki a gyorsabb hazajutást preferálta. Volt aki korán indult, volt aki inkább később.

Mi négyen csajok a 8-as úton csorogtunk Tüskevárig, majd a Somló hegy körbemotorozása után, az ajkai benzinkúton tankoltunk, kávéztunk, pihentünk kicsit. Aztán Székesfehérváron elköszöntünk egymástól és mindenki szerencsésen hazajutott.

Összegezve 4 nap alatt 865 km-t tettünk meg. Sok-sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Hűtőmágnes gyűjtési szenvedélyemet is kielégítettem hiszen a szállásadónk kicsiny boltjában beszereztem néhány Őrségi mágnest is.

Remélem a beszámolóm alapján többen kedvet kapnak az Őrség felfedezéséhez.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük