Amikor egy álom megvalósul – A történelmi Route 66 – 3. rész
Már csak 50 mérföld volt hátra, Jánost megköszöntöttük születésnapja alkalmából. Énekkel: “áldások árja házad elborítsa!”, ágyba vittük a kávét, ezzel koccintottunk és jót beszélgettünk. Komótosan reggeliztünk. Jól belaktunk, de tátott szájjal néztünk egy igen csak túlméretes hölgyet, hogy mennyit képes belapátolni egyszerre.
Ez is maradandó élmény, a hihetetlenül kövér emberek világa, akik ki sem tudnak szállni az autóból, ülnek benne és esznek. Az elárusító kezében is pohár és issza a cukros micsodákat. Mert az van bőven: hatalmas hűtők üdítőkkel, csapok legalább nyolcféle színes lőttyel, kávé tetszés szerint kis, közepes és nagy pohárral, jég és jég, meg színes, édes habok. Meg viszik a jeget zsákszámra. Egészségükre!
No de vissza az úthoz! Hát nem öröm Los Angeles térségében motorozni a dühöngő szélben és nyomasztó volt a száguldó kamionok mellett kocogni. Konvojban haladtunk kb. 60 mérföld per órával, ami kb. 100 km/óra. Ez itt lassú, azaz kerülgettek jobbról, balról a kétszer 6-8 sávos pályán. Próbáltunk olyan sávban menni, ahonnan lehet váltani, de nem tudtuk, hogy a két belső, vagy épp a külső sáv fog nekünk jó irányba kanyarodni. Ilyenkor még a hatvan is sok volt a váltáshoz, mert nem voltak előzékenyek, és amire nem számítottunk, már szombat reggel is hatalmas volt a forgalom.
Kinéztünk egy olcsó szállót a neten a motorokat haza szállító cég közelében. Meg is találtuk, a telephelyet is, de úgy döntöttünk, hogy ott inkább nem. Na, majd útközben! Irány nyugat, a tengerpart, majd ott lesz szállás. Hotel egy szál sem, helyette hatalmas olajfinomító, repülőtér, ipartelepek. De a parton homokos plázs, megérkeztünk nyugatra.
Pár fotó és elindultunk Santa Monica felé, a Route66 végpontjára. Meg is érkeztünk, ott keringtünk, de a táblát nem találtuk. Aztán egyet egy bódé mellett, de ott nem lehetett megállni. Aztán megálltunk ugyancsak a tilosban a fából épített nevezetes kikötőnél. Fotó, de nem volt euforikus élmény, motorok sorban mellettük integetve.
Mint kiderült nincs egy ilyen pont. A kikötőben egy fickó, aki a teljesítésigazolásokat csinálja, mondta, hogy az önkormányzat nem foglalkozik vele, szerintük már nincs 66-os út, minek abajgatja őket. Miközben Ausztráliából és Indiából is ezrek zarándokolnak ide, nekik ez semmi. Mondta, hogy reggel 10-kor hajtsunk be a mólóra egy fénykép erejéig, de este látva az ottani rendőri erőket, letettünk róla. Itt vagyunk és kész! Teljesítettük! Hurrá!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Foglaltunk egy apartmant itt a mólónál egy vagyonért, de csak drágábbat találtunk volna. És ki a partra. A szél rendes hullámokat sodort a partra. Nagy élvezet volt! A klasszikus értelmében vett fürdésről szó sem lehetett. Próbáltam úszni, de pofán csapott és elsodort vagy öt méterrel. Úgyhogy a fürdés ugrálás. Ha jön a hullám, akkor neki és talpon maradni. És közben lesni a cápákat. János sokkolt a Pesti hírekkel, hogy itt is vannak fehér cápák, hogy a bikák a kisvízbe is kijönnek. Amúgy csak bemenni volt hideg és elviselhetően volt csak sós a tenger.
Este a mólón tartottuk az ünnepi hal- illetve shrimpvacsorát. Hideg szél fújt, de nagyon kellemes volt az egész. A háttérben zene, valami nagy sztárt, Jackson Brown-t várták. A fiúk kidőltek, de én visszanéztem. Nem mentem be, de látni és hallani is nagyon jól lehetett. Jó volt tényleg, de 6-7 szám után én is az ágyba kívánkoztam. A következő Los Angeles, esetleg Hollywood, kettőt alszunk és indulunk haza.
