Amikor egy álom megvalósul – A történelmi Route 66 – 3. rész
Las Vegas
Ez a nap a feltöltődést szolgálta, pihentünk. Bementünk Las Vegas belvárosába. Elképesztő meleg volt, egy felhő sem volt az égen, 36 fok volt, másnapra 40-et ígértek, le fogunk olvadni a motorról. Az egész városhoz képest zsebkendőnyi, mégis hatalmas üzletutcája szinte végigjárható a jéghideg passzázsokon, ahol tízezernyi gép, félkarú rabló és játékpult villog.
Míg kívül az elegáns, modern építészet keveredik a giccsel, belül már uralkodóvá válik. Itt fel sem tűnik, hogy miért ékelődik a toronyházak közé egy arab palotának álcázott üzletház, hogy mit keres itt az Eiffel torony. Sőt, mivel Párizst lekoppintották kicsiben, persze, hogy ez is hozzátartozik. Több kép kellene, hogy bemutassam a párizsi utcát, ami kockakővel van kirakva, manzárdtetős házakkal szegélyezve a Quartier Latin mintájára.
Itt ebédeltünk, természetesen francia hagymalevest, lazacot és Napóleon sütit. A Caesar palota aztán mindent felülírt. A modern térszervezés római luxusba mártva. Ennyi replikát életemben nem láttam. A milói Vénusztól Apolló szekerén át Caesarig minden ókori szobor és mozaik ott volt, amúgy kiváló minőségben. Dávidból volt kicsi, de nagyméretű is. Ebbe aztán belefért a drágakövekkel kirakott Rolls-Royce és a kétméteres női cipő.
A parkolás ingyenes, nem ott szedik be a pénzt, hanem az asztaloknál. A város mindent megtesz a turizmusért. Pazar szökőkútjáték várt a főtéren, nívós muzsikával, káprázatos koreográfiával egy tóméretű medencében. Most már tudom, hogy az abu dhabi-i torony átadásán látott vízi parádé honnan származik. Este nem láttuk, pedig 550 000 wattnyi lámpa világít a zenére.
Elképesztő ez az egész! Irracionális a sivatagban ez a város, elképesztő, mi energia tartja fenn élhetőnek. És tódulnak ide a népek, eszükbe sem jut a pénz hamisságáról elmélkedni, amikor a luxus ily kézzelfoghatóan öleli körül őket. Mi is játszottunk, persze nagyon szerényen, a gépszíj nem kapott el szerencsére.
A Moajave sivatag
Másnap délnek vettük az irányt a Moajave sivatag felé. Korán, fél hatkor keltünk, hallva az előrejelzéseket, hogy nagy hőség lesz amúgy is, hát meg a sivatagban. Jól tettük, mert úgy 11-ig elviselhető volt a hőség. A táj szemet gyönyörködtető volt, kétoldalt sziklás hegyek, egyenes út, körbe sivatag. Amit eddig ültetvénynek néztem, az lehet, hogy mégsem az. A sivatag ezen részét Cottonwoodnak hívják, ezért gondoltam, hogy gyapot. De ez a növény egyenletesen megjelenik mindenhol, a biztosan nem művelt domboldalakon is. Egyet lefényképeztem, remélem, hogy valaki felismeri.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Nevadát hamar elhagytuk és megérkeztünk az utolsó állam határához, Kaliforniába. Az útburkolat itt is váltott, mint odahaza a megyehatárokon. A kelet-nyugati vasútvonalnál visszatértünk a 66-os útra. A 66-os gyakorlatilag üres, mert az autópálya, az Interstate, elszívja a forgalmat. Ezért ezen a szakaszon több út melletti város is kihalt, ezek az ún. dead city-k. Sajnos pont ezeknél lezárták a 66-ost és így ezekről lemaradtunk. A lezárások miatt pl. eljutottunk Roy Café-jához, ahol jó drágán lehetett tankolni (persze sivatag és semmi), de vissza is kellett fordulnunk, mert az utat onnan is lezárták.
Ez 30 mérföld többletet jelentett, persze, hogy nem voltunk lelkesek. Szerintünk maga Roy lopja le a táblát az autópályánál, mert csak így megy a bolt. És mindenkinek ajánlja a tankolást biztonsági okokból. Aztán megtaláltuk a Bagdad Café-t, ami szintén egy úgymond ikonikus hely. B Péter szerint ezért kár volt idejönni. Valóban a falusi kocsmáinkkal vetekedik, méretben és kinézetre. Persze mindenhol Route 66, emlékek, pénzek (mi is dedikáltunk egy ezrest). Volt egy jó arc a fotók között, Carl Solomon, akit az Üvöltésből ismerünk, Alan Ginsberg legnagyobb verséből.
Barstow-ig jutottunk, mentünk volna tovább Victorville-be, de visszafordultunk a homokvihar miatt. Láttuk messziről már a felkorbácsolt porfelhőt, de először az indulás mellett döntöttünk. De amikor az aszfalton áthúztak a homokcsíkok, megfordultunk. Minek szenvedjünk, úgyis előre vagyunk. Ráadásul Victorville klímája is sivatagi, akkor úgyis mindegy. Így viszont máris csobbantunk egyet a hotel jéghideg medencéjében. És ha a többiek is benne lesznek, elnézünk egy igazi ranch-re, egy igazi steak-re.
