Amikor egy álom megvalósul – A történelmi Route 66 – 3. rész
Los Angeles felé
Barstow-ban elmentünk az ajánlott ranch-re, ahol hatalmas steak-et ettünk vacsorára egy óriás korsó sörrel. Motorral mentünk, mert jó négy mérföldre volt, de a pincérlány mondta, hogy ennyit lehet. János rábeszélt bennünket egy kis édességre. A hétrétegű csokitortát választottuk, szenzációs volt. De nem tudtuk megenni, jóllehet csak egy-egy felet kértünk. Aztán éjszaka csokiszerű álomban bőgő marhákkal álmodtam.
Az éjszakát a légkondi és a közeli vasúti rendező tette még eseménydúsabbá. A vasút itt egy fogalom. Ekkora szerelvényeket életemben nem láttam. B Peti szerint két kilométer hosszúak is lehettek. Elől három, hátul két mozdony, két konténer egymás felett. És csak jöttek, és jöttek, nem is lassan. Még videóra is felvettük. A sivatagban egymást érték a szerelvények. Itt meg egész éjszaka rendezték a vagonokat, ami nem lehet egyszerű feladat.
Reggel ráérősen indultunk útnak Victorville felé. A homokvihar elült, de a szél fokozatosan erősödött. A táj sivatagi jellege nem változott, 30 mérföldön egy benzinkút, egy útkereszteződés sem volt. Ott hosszan elidőztünk a 66-os Múzeumban, jót szórakoztunk eleink tárgyain. Kérdezgettem, hogy mit keresnek a házak a város körül a sivatagban és kik élnek ott.
Egy öreg önkéntes hölgy, Barbie szerint pl. értelmiségiek, mivel ott jóval olcsóbb lakni. (A benzin ugye ingyen van.) A múzeum mellett – ahol gránit fejfája van a vasút egykori kedves kutyájának, két veterán autó társaságában – találkoztunk az első műszaki problémával. B Péter motorja nem indult. Imi szerszámkészlete hipp-hopp előkerült, lekapták a nyerget és rögtön meg is találták a hiba okát, kilazult az akkumulátor saruja. Így vígan indultunk tovább a látszólag rövidke utolsó szakasznak.
Az öregek figyelmeztettek, hogy vigyázzunk a szélre. Bólogattunk, hogy tapasztaltuk, de az igazi csak most kezdődött. A hegygerincen áthaladva értettük meg, hogy mire is szólt a figyelmeztetés. Innentől aztán csak erősödött, a csúcsa egy LA melletti szélerőmű mellett volt, ahol vagy 80 km/órás szembe széllel kellett megküzdenünk. Na nem is haladtunk!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A sivatagban reprodukáltuk a Faterok motoron c. film egyik nagyjelenetét. A négy motor és mi háttal a hegyek felé. Aztán csak mentünk és mentünk. A táj nem sokat változott, de “sűrűbben” voltak házak és közeledtek a hegyek. De nagy gyönyörűséget találtunk a sziklák ezer arcában.
Aztán elvesztettük a 66-os utat. Itt már annyira sem segítették a táblák az utazókat, mint eddig. A navigátor pedig felterelt az autópályára, ahol nem öröm a száguldó óriás kamionok mellett menni. És erre már megszűnt az udvariasság. LA agglomerációja gigantikus, átláthatatlan. Már többször azt hittük, hogy megérkeztünk, de még mindig sehol sem voltunk. Így elfáradva megálltunk egy pazar motel mellett, ahonnan majd kifordultunk meglátva az óriás zöld márvány kandallót. De szerencsére megkérdeztük az árakat és maradtunk.
Az árakat nem értjük. Rájöttünk, a drágább sokszor olcsóbb, pl. a reggeli miatt. Hát itt barokk ágyakon aludtunk és a folyosón kiváló velencei és németalföldi mesterek munkái függtek. Elképesztően kedvesek voltak itt is. Porosan, csapzottan beállítunk a motorokkal. Nem egy motoros bandát látnak bennünk, hanem vagány pasikat. Hogy magyarok vagyunk, az külön érdekesség.
A recepciós rögtön meséli, hogy a férjének milyen motorjai voltak, többek között egy cseh Czetka! Így volt ez minden szállodában. Tetszenek a Harley-k, jönnek fényképezni. Vau, mondják hallva, hogy vettük a motort és hazavisszük. Csobbanás és mexikói vacsora Tequilával. Egy-két órányira voltunk a céltól, Santa Monica-tól, ahol véget ér a 66-os út. De a mi utunknak még nincs vége!
