Vágó Szilvi
Az utolsó táncom tavaly októberben volt, az új kiralynőválasztáskor leköszöntem és elhatároztam, hogy a leckét megtanultam, ebből soha többet nem kérek.
Eleinte győzködtem magam, hogy igenis így lesz a legjobb, és ez a helyes út. Pokol volt, hiányoztak a próbak, hiányoztak fellépések, hiányoztak az emberek, hiányzott az életforma. De előbb-utóbb minden elül. És ahogy teltek a hónapok kiderült, hogy mennyire is volt látszat minden. Szép lassan teljesen egyedül maradtam. Erre mondják azt hiszem azt hogy – “The show must go on”. Én kiszálltam, mindenki továbblépett, csak nélkülem. Senkinek nem hiányoztam – legalábbis annyira nem hogy megkeressenek, még ha gondoltak is rám bármilyen formában.
Elkezdett magába szippantani a ketségbeesés, a haszontalanság érzése, a magány és mindenféle önpusztitó, önbecsülést összetörő érzések sokasága. Mint említettem korábban a családi légkör is igen feszült volt, minden sötétnek és kilátástalannak tűnt.
Megváltoztak a körülmények, így nekem is változnom kellett. Szerencsére megkaptam hozzá az isteni sugallatot! Jogsi! Ha leteszem a motoros jogsit, azzal felülkereledhetek mindenen. Nem is akármilyent, rögtön a korlátlant! Egyfajta szimbolikus harc volt ez nekem a túlélésért, az új életemért.
Az elméletre szorgosan eljártam, noha vezetek autót, mégsem próbáltam meg ellógni egyetlenegy órát sem.
Aztán egyszercsak elérkezett a várva várt pillanat: a gyakorlat kezdete. Az első óra meglehetősen suta volt, de kit érdekelt, végre mehettem, még ha gyök kettővel is.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Egy kis 250-es Suzukival próbálkoztam, óriásinak tűnt. Hajtott a lelkesedés, ami sajnos nagyon hamar átalakult teljes görccsé és kétségbeeséssé. A vágyam, hogy sikerül, összetörni látszott. Nem voltam ügyes, nem tudtam egyenletesen menni, a rutinpályai kanyartól meg egyenesen rettegtem. Először csak elestem, majd nehány esés utan már a kanyar előtt annyira rámtört a pánik, hogy magamtól is felborultam.
