EseményekHírekMotorverseny

Kovács Bálint a TOP 10-ben végzett Le Mans-ban!

Az immár 13 éves múltra visszatekintő H-Moto UNI Győr Team versenyzője, Kovács Bálint régi-új csapatában, a Wojcik Racing Team-ben állt rajthoz a 2024-es Endurance-világbajnokság idei első 24 órás viadalán, Le Mans-ban. A 22 éves motoros és csapattársai rengeteg kihívással találták magukat szemben – új motor, teszt nélküli versenyzés, a rendkívüli hideg időjárás –, ám ennek ellenére remekül helyt álltak, hiszen kategóriájukban az előkelő 10. helyen végeztek.

Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team, amely 2024-ben immár kibővült csapattal vág neki az idei szezonnak. A csapathoz olyan, már nemzetközi színtéren is bizonyított fiatal motorversenyzők csatlakoztak, mint a Northen Talent Cup sorozatban 2020-ban bajnoki címet szerző Görbe Soma, illetve ugyanebben a sorozatban 2022-ben második Farkas Kevin. Ez a csapat, természetesen Kovács Bálinttal kiegészülve, remek eredményekre lehet képes az idén, főleg annak köszönhetően, hogy mindhárman a Hungarian Motorsport Academy (HUMDA) támogatottjai, azaz kizárólag a felkészülésre és a versenyzésre kell koncentrálniuk.

Kovács Bálint – akárcsak a tavalyi szezonban – idén is rajthoz áll az Endurance-világbajnokságon, ezúttal a Wojcik Racing Team pilótájaként kap szerepet az EWC európai futamain. Az első megmérettetésre a múlt hétvégén került sor a legendás Le Mans-i aszfaltcsíkon. A HUMDA által is támogatott motoros és csapattársai – a lengyel Jurand Kusmierczyk, Kamil Krzemien – szinte egész hétvégén azzal küzdöttek, hogy valahogy összhangba kerüljenek a Hondával.

El kell ismernem, rendkívül profi szerelőkkel, mérnökökkel dolgozom a Wojciknál, mert sok csapat ilyen körülmények között el sem indult volna Le Mans felé. Miután a csapat a Yamaha helyett a Hondának szavazott bizalmat, még nem tudta, hogy szinte minden az utolsó pillanatban érkezik meg. Nem véletlen, hogy tesztelés nélkül vágtunk bele az idei első 24 órás vb-futamnak, és az itteni edzéseken tanultuk meg a motort, hisz valamennyiünknek új volt rajta szinte minden. Éppen ezért az összes edzést azzal töltöttük, hogy valamilyen megfelelő beállítást találjunk a versenyre, a gyorskörök teljesítésére abszolút nem figyeltünk” – jelentette ki a HMA versenyzője, Kovács Bálint.

Ennek megfelelően vágtak neki az időmérőnek, amelyen Bálint a zöld, azaz a tartalék pilóták között gurult a pályára, amit a csapat később vélhetően megbánt, ugyanis amíg a csapat 3 lengyel pilótája a 29. helyre kvalifikálta a Wojcikot, addig a magyar motoros sokkal jobb köridőt futott náluk, ám az ideje nem számított bele a csapat eredményébe.

Ám időközben Artur Wielebski lebetegedett, így Bálint lehetőséget kapott az idei első 24 órás vb-futamon. Magát a versenyt kisebb technikai hibáktól eltekintve simán teljesítette a Wojcik, aminek következtében összetettben a 19., míg az EWC kategóriában az előkelő 10. helyen zárták a versenyt úgy, hogy Bálint szinte végig TOP 10-es köridőkre volt képes.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
Kovács Bálint 2024 április Le Mans fotó: Izsó Krisztián

Fotó: Izsó Krisztián

Sokkal hidegebb volt, mint a tavalyi versenyen, de szerencsére ezúttal nagyobb gondok és bukás nélkül megúsztuk a viadalt. Ugyanakkor tény, több kisebb problémánk volt, például a benzintankot többször is cserélni kellett. A mostani tapasztalatok mondatják, hogyha túl leszünk az ismerkedési fázison, akkor sokkal többre leszünk hivatottak, az összetettbeli TOP 10 is meglesz. Végig jó tempóban tudtam motorozni, az elejétől kezdve konstans körökre voltam képes, amire pedig a legbüszkébb vagyok, hogy végig hozni tudtam a TOP 10-es időket. Látszik a fejlődés, legközelebb már sokkal eredményesebb hétvégével kalkulálhatunk” – fogalmazott Kovács Bálint, aki már vasárnap indul tesztelni az Alpha Racing csapatával Hockenheimbe, hogy megtegye a BMW-vel az utolsó felkészülési köröket az IDM rajtja előtt.

A Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.

Helyszíni felkészülés a LeMans-i 24 órás versenyen

Moto Jungle Racing Bulcsu Rezso le mans 2024 aprilis

A le mans-i 24 órás versenyen, a paddockban már a magyar Moto-Jungle Racing tagjai is feltűntek. A frissen alakult csapat delegációja tanulási és tapasztalatszerzési céllal utazott Franciaországba, ahol rengeteg új információt szereztek és betekintést nyertek a gyári és szatellit csapatok működésébe. Ezen ismeretek megszerzése nagyban fogja segíteni a felkészülést, mind a szeptemberi Bol ‘d Or 24 órás versenyre mind pedig a 2025-ös teljes évadra.

A várakozásoknak megfelelően a gyári csapatok küzdöttek az előkelő pozíciókért, végül a Suzuki gyári csapata szerezte meg a győzelmet a BMW és Yamaha csapatai előtt.

Az eddigi években két magyar résztvevője volt az EWC futamoknak: Bulcsú Rezső, a Nemzetközi Motorkerékpár Szövetség (FIM) vezetőségének tagja – aki immár a 30. lemans-i versenyén vett részt – a zsűri tagjaként már szinte elengedhetetlen szereplője az eseménynek. A huszonnégy órás egyetlen magyar versenyzője, Kovács Bálint, aki negyedik éve a mezőny tagja. Ő idén a lengyel Wólcik Racing Team-ben teljesítette a versenyt.

Az idei évben a Moto-Jungle Racing tagjai is feltűntek a paddockban. A négy fős magyar delegáció a FIM főtitkára, Renaud Jeanfils úr meghívására volt jelen a legendás versenyen.

Bulcsú Rezső úr bemutatta a versenyirányítás működését, a bírói tevékenységeket, mindezeket összefüggésbe hozva a csapat feladataival.

A delegáció tárgyalásokat folytatott Jeanfils úrral az indulás lehetőségéről, annak feltételeiről és hosszú távú céljaikról. Főtitkár úr örömmel fogadta, hogy 50 év után újra magyar csapat indul a sorozatban. Különösen elnyerte tetszését, hogy a Moto-Jungle Racing szorosan együttműködik a Magyar Mobilitásfejlesztési Ügynökséggel (HUMDA) a sportágfejlesztés, versenyzőtámogatás és az utánpótlás nevelés terén. Felkeltette továbbá érdeklődését a MAMI technikum versenymérnök, illetve versenyszerelő hallgatóinak integrálása a csapatba, így biztosítva lehetőséget a világbajnoki porondon való tapasztalatszerzéshez.

Werner Dahmen, a gyári BMW Endurance csapat tulajdonosa és vezetője részletesen bemutatta csapatuk felépítését, működését. Emellett megbeszéléseket folytattak a hosszútávú együttműködés lehetőségeiről. Dahmen úr örömét fejezte ki, hogy a „BMW család” szeptembertől egy újabb taggal bővül.

Kovács Bálint menedzsere, Kelemen Krisztián jóvoltából lehetőség nyílt a lengyel Wójcik Racing Team boxtechnikai eszközeit, megoldásait is megismerni és bepillantást nyerni a működési folyamataikba.

A szakmai látogatás kiemelkedően eredményes volt. A szakmai stáb tagjai sokkal élesebb képet kaptak a verseny folyamatáról, a rendszerek működéséről, mivel a helyszínen minden aspektusból láthatták az esemény egészét. Ezen ismeretek megszerzése nagyban fogja segíteni a felkészülést, mind a szeptemberi Bol ‘d Or 24 órás versenyre mind pedig a 2025-ös teljes évadra.

Fotó: Moto-Jungle Racing

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük