Motorosok a gyerekekért
Az elmúlt hétvégén megejtettük a dévai árvaház és Csaba testvér meglátogatását. Valami felejthetetlen élmény volt.
A gyülekező Makón volt a Füzes Szabadidő Parkban szombaton reggel hat órakor. A szervezők úgy tervezték, hogy 6.30-kor indulás, de ez kissé elhúzódott. A vártnál sokkal többen érkeztek, így a regisztráció miatt volt egy kis csúszás. Azt nem tudom pontosan, hogy hányan regisztráltak, de úgy hallottam, hogy közel 300 motorral indultunk Déva felé. Ezen kívül velünk tartott a tárgyi adományokat szállító utánfutóval ellátott mikrobusz, és egy motorszállításra alkalmas utánfutóról is gondoskodtak a szervezők. Ez utóbbira szükség is volt, ugyanis mindkettő megtelt a hazaútig a lerobbant járművekkel.
A tömeg láttán elképzelhetetlen volt számomra, hogy a szervezők (Bujdosó Janó és társai) hogyan fogják megoldani a csapat egyben tartását ilyen hosszú úton keresztül (Makó-Déva: 250 km). Aztán amikor elindultunk, megnyugvással tapasztaltam, hogy mindent profi módon megszerveztek.
A túráról képek az árvaház honlapján találhatók.
Folyamatos rendőri felvezetéssel mentünk: a rendőrautó jóval a konvoj előtt haladt, és leintette az út szélére a mi sávunkban haladó járműveket. Így mi, motorosok, folyamatos tempót tudtunk tartani, és nem kellett előzgetni, tehát nem szakadt szét a csapat. Ráadásul a segítők fényvisszaverő mellényben motorjaikon egyfolytában a menet mellett biztosították, hogy a szembe jövő sávból se próbáljanak meg szemből beelőzni.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A kereszteződések, körforgalmak biztosítása is az ő feladatuk közé tartozott, amit előre megbeszélt forgatókönyv szerint zártak le a menet elhaladásáig. Ezért külön elismerésem Janó segítőinek: a North Patrol MC, az Iron Horses MC, és a Wild Brothers MC tagjainak. A sort a mentőmotor zárta figyelve a menetben zajló eseményekre.
A határig a Szegedi Rendőr Kapitányság (Rk.) emberei kísértek bennünket, majd a külön nekünk fenntartott határsávban léptettek be bennünket Romániába. A román oldalon átvett bennünket az Aradi Rk. felvezető autója, és ment tovább a menet. Az átlagtempó olyan 70-90 km/óra között volt, ami nekem őszintén megvallva kissé lassú volt, de hát ilyenkor bevállalja az ember ezt a kis kellemetlenséget. (Ezt hazafelé Szeged-Budapest között jócskán bepótoltam.)
Csak egyszer álltunk meg pihenni kb. 30 percre Aradnál egy benzinkútnál. Mögötte szerencsére volt egy jó nagy parkoló, ahová mindenki beállhatott, aztán indultunk is tovább. Nem messze átvett bennünket egy másik megye rendőri felvezetője, aki egyenesen Déva irányába vitt bennünket. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a városokban és a falvakban az emberek az utcára tódultak a nagy dübörgés hallatán, és bár nem értették, hogy mit akarhat ez a rengeteg motoros, a túlnyomó részük így ismeretlenül is integetett. Volt bácsika, aki a kalapjával, nénike a kendőjével, gyerekek ugrálva, visongva, de volt, aki csak ledöbbenve nézte az elhaladó iszonyú hosszú sort.
Aztán egyszer csak odaértünk Dévára. Az árvaház bejáratához készítettek egy boltíves bejáratot, amelyet a gyerekek virágokkal és „Isten hozott” felirattal díszítettek. De a lényeg, ahogy a gyerekek vártak bennünket! Most nem akarok nagy szavakat használni, de komolyan mondom az arcuk, a könnybelábadt szemük, a mosolyuk az mindent elárult. Úgy vártak bennünket, mint valami régi családtagot, akit már egy éve nem láttak (ugyanis tavaly volt az első látogatás Dévára). Na ekkor lett az első gombóc a torkomban, és gördült ki az első könnycsepp a szememből. Annyira jó volt és mégis fájt…
