EseményekMotoros túra

Magok és kövek – a Kerecsen Motoros Egyesület a Berzétei Árvaházért

kerecsen berzete 2016 4Az egész úgy kezdődött, hogy ki tudja hány ismerősön keresztül megtaláltak, hogy egy rockfesztiválra kellene lézereket vinni. Aztán kiderült, hogy ez nem akármilyen rockfesztivál, hanem a Felvidéken, és nem csak úgy buliból csinálják, hanem jó célért: a Berzétei Árvaházért.

Mudi Robi református pap szeretne összehozni Berzétén a magyar gyerekeknek egy árvaházat, és ezt a célt már hatodik éve támogatják a Kerecsenek. Aztán elmentem helyszín-bejárni és nagyon bántam, hogy nem tudok elmenni kivitelezni a bulit, mert a Tóth Zolival, a szervezővel, aki egyébként a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke, olyan jót beszélgettem a szervezési feladatokon kívül, amit már nagyon régen nem sikerült senkivel. Az a jófajta tájszólása van, és olyan szépen beszél magyarul, olyan választékosan és régies fordulatokkal, amit élvezet hallgatni.

Egyszerű példa: simogatom a láncon lévő kutyát, akit addig mindenki óvatosan került, és vidáman odaszól: “mindig mondják: kutyát és embert asszony tud jól szelídíteni”. Sugárzik belőle a hazaszeretet és az emberszeretet, egy szóval klassz ember. Aztán a kollégák mentek kivitelezni a fesztiválra, és persze ódákat zengtek a marha sok jó fej emberről, én meg és megkértem az égieket, ha ezek idén még csinálnak valami megmozdulást ezek a Kerecsenek, nekem ott kell lennem, és intézzék már úgy, hogy én is ott lehessek… és úgy intézte a Jóisten.

Szóval ami a rockfesztivál bevételéből összejött, meg amit még a Berzétei Árvaházért azóta összekalapoztak, azt most hétvégén, 2016 szeptember 3-4-én adták oda Mudi Robinak. A dolog, hogy legyen körülötte jóérzés, egy motoros túrával egybekötött odagurulás-átadás volt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szombat délután a bánrévei határátkelőnél gyülekezett a csapat. Útközben megelőztük a North Patrolosok egy csoportját, aztán az egyik kútnál vagy 40 motort még, gyanús volt, hogy ők is oda igyekeznek ahová mi, és közvetlen utánunk be is robogtak. Milyen kicsi a világ, megint bebizonyosodott, megint találkoztunk ismerőssel, pedig nem is számítottunk rá.

Aztán a Zoli üdvözölte az egybegyűlteket, és nem tudom elmondani, de olyan jól csűri-csavarja a szavakat, hogy ahogy hálát ad a jóságért, meg hogy ott voltunk, hogy legszívesebben szerintem lerángatta volna mindenki a betonkockáról amin állt, hogy jól megölelgesse, aztán útra keltünk. Zoli még arra is figyelt, hogy rendezetten haladjon a csapat, elmondta miként hogyan fogunk menni, és ne legyen előzgetés meg kavarodás útközben, vigyázzunk egymásra.

Szóval a majd kétszáz motor elindult úgy Krasznahorkára a kempingbe, hogy útközben mindenki nagyon fegyelmezetten tartotta a cipzárt, és tényleg nem volt előzgetés. Útközben az emberek néhány faluban biztos tudták, hogy jövünk, mert kint ácsorogtak, integetek mosolyogva a népek. A rendezők lezárták a kereszteződéseket, az autósok türelmesen kivárták míg elhaladunk, még sosem gurultam ilyen jót ekkora acélkígyóban.

Aztán a Kraszna Horka vár aljában, a kempingnél letáboroztunk. A kempinget gyakorlatilag megtöltöttük motorossal, ki sátorban, ki a helyi kis faházakban vackolt magának el éjszakára. A kis vidám flower-power színekkel festett faházakba beköltöztek a szigorra tetovált, fekete bőrbe öltözött motorosok, és a házikók előtt ücsörögve igen vidáman festettek.

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük