MotorbemutatóMotorok

3 kerék, elektromos hajtás – Ez lenne a jövő robogója?

doohan robogo 02Motoros berkekben sok újítás, jövőbe mutató trend kiverte már a biztosítékot. Az elektromos motorok megjelenése sokunkban visszatetszést váltottak ki, de erősen megbotránkoztunk az elől plusz egy kerékkel rendelkező gépek láttán is.

 

Most ez a két irányzat egy robogó esetében találkozott, mely próbálkozás lehet, hogy a jövő egyik új tömegjárművét eredményezi. Mint mindennel, így a három kerékkel és az elektromos hajtással is meg fogunk barátkozni, és a jövő utcaképébe már ez a furcsa szerzet is beilleszkedhet.

Az elektromos járművek egyre több gyártó kínálatában megjelennek. Nap, mint nap hallunk újabbnál újabb elektromos autókról, melyekkel a forgalomban is egyre többel találkozunk. Elektromos motorjaival is számos gyártó igyekszik kitölteni ezt a piaci rést, és már közel a nap, amikor az utakon is suhannak a hangtalan, hatalmas nyomatékú gépek.

Az Kickstarter új gépével egyedülálló elképzelést valósított meg, ami nem más, mint egy háromkerekű elektromos robogó. Az új jövevény neve Doohan EV3 iTank, melyet a jövő közlekedési eszközének szánnak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A furcsa jármű 4,6 másodperc alatt éri el a 45 km/h-s sebességet, mely teljesítmény meglehetősen lenyűgöző egy elektromos robogó esetében. A lítium-ion akkumulátorok töltése hat órát vesz igénybe, melyek teljesen feltöltött állapotukban 100 kilométer hatótávolságot biztosítanak.

Akik erre a robogóra vágynak, a Kickstarter kampányának keretében már megrendelhetik, így 3999 dollárért, – azaz 1107000 forintért – birtokosai lehetnek a jövő járművének.

Bár ez az ár soknak tűnhet, de a Doohan így is a piacon jelenleg kapható legolcsóbb elektromos robogó. A két első keréknek köszönhetően stabilitása sokkal nagyobb, mint kétkerekű társaié, így vezetési élményre nem lehet panasz. Egyéb tekintetben sem panaszkodtak rá azok, akik kipróbálták, csupán talán csak azt a szokatlan tényt nehezményezték, hogy egy triciklin ülnek.

Idővel majd a hagyományos robogókat kedvelők is lenyelik a békát, és elfogadják azt, hogy az egy kerékkel többel rendelkező gépek nem a kistudású vezetőknek készülnek, hanem a robogózás egy másik dimenzióját nyitják meg.doohan robogo 01doohan robogo 03

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük