fbpx

Motoros filmek a Netflixen 2021-ben

Természetesen vannak motoros sorozatok is Netflixen.

Sons of Anarchy

Egy valamire való streaming csatornáról nem hiányozhat a 2008-as Sons of Anarchy sorozat, amit Magyarországon a frappáns Kemény Motorosok címmel játszottak a televíziók. Ha még nem láttad, most mind a 7 évadot megnézheted. Igaz szinkronizálva nincs, csak magyar felirata van.

Szerinted égőek a Sons of Anarchy-s cuccok?

Bevallom, csak a 6. évadig követtem az eseményeket, akkor is csak kötelességtudatból – a férjem az első évad 10. perce után feladta. Úgy olvastam/hallottam, hogy a 7. évadra annyira eldurvultak az események, hogy az nekem már nem tűnt szórakozásnak.

Biztos számít, hogy időközben anyuka lettem, de vannak dolgok, amiket nem vesz be a gyomrom. Szórakozásból meg inkább olyasmit nézek, ami tényleg szórakoztat.

Warrior

2018-as 6 részes skandináv filmsorozat egy háborús veteránról, aki beépül egy veszélyes koppenhágai motoros bandába. Csak az élje bele magát, aki tud dánul vagy angolul. Az ilyen filmeket – amiknek magyar felirata sincs –  angolul szoktam nézni angol felirattal. Ha érdekel. Ez a film a Netflix szerint 66%-ban felel meg az érdeklődési körömnek, úgyhogy valószínűleg kihagyom.

És végül álljon itt a film, amit már biztos, hogy nem fogok megnézni, még akkor sem, ha Jason Momoa játszik benne félmeztelenül.

The bad bach

Egy 2016-os független film, amit valamelyik külföldi motoros oldalon ajánlottak. Először megörültem neki a fent említett Jason Momoa miatt. Mellette Suki Waterhouse és Keanu Reeves is játszik benne, amitől vagy inkább akiktől akár jó is lehetne ez a mozi.

Keanu Reeves az őrült motorrajongó

A posztapokaliptikus kannibálfilm gondolata már elriasztott, de azért elkezdtem nézni. Szerencsére az internet megadta magát úgy 5 perc után, így sosem fogom már megtudni, hogy mi történt a levágott lábú lánnyal, és hogy milyen szerepet kaptak a filmben a kannibál motorosok. És persze ebben a filmben Momoa meztelen felsőtestét sem csodálhatom már meg.

A sógorom szerint – aki már látta a filmet – nincs jelentős szerepük a motorosoknak, úgyhogy ezt a filmet el is engedtem. Főleg, hogy se magyar hang, se magyar felirat nincs hozzá.

 

Te láttál mostanában olyan filmet a Netflixen, amit ajánlanál? Írd meg hozzászólásban! 
0
Te láttál mostanában olyan filmet a Netflixen, amit ajánlanál? Írd meg hozzászólásban! x

Ajánlom másoknak is

Lepd meg a szerelmed egy páros motoros karkötővel Valentin napra!

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x