HírekKultúraMotoros film

Farkas Harley-n dobogtatja a női szíveket

x men farkas motorAz X-Men kezdetek: Farkasról szóló részében, Hugh Jackman egy Harley-Davidsonon gyűri le üldözőit.

Szinte már várható volt, mikor teszik rá a rendezők Farkast egy motorra, hiszen valljuk be, női szemmel nézve, Hugh Jackman mintha Harley-ra termett volna, és még a bőrkabát is jól áll neki… A Farkas védjegyeként szolgáló pajeszről és frizuráról nem is beszélve.

A 2009-ben bemutatott alkotás a negyedik, az X-Men filmek sorában, viszont időben jóval előbb játszódik, ugyanis azt mutatja be, hogyan vált Farkas olyanná, amilyen.

Idős mutáns Farkas, mint kiderül: 1845-ben jönnek ki először a kis James karmai, amikor zaklatott állapotba kerül – finoman szólva. A családi viszonyok eléggé kuszák, ebből is lesz a baj: James látja meghalni a férfit, akit apjának hitt, s hirtelen felindulásában megöli gyilkosát, mint kiderül, a saját vér szerinti apját.

Ezután menekülniük kell a féltestvérével, Victorral (Liev Schreiber), aki szintén mutáns, hatalmas fogai nőnek ki. Persze, Victor Creed nem az az igaz szívű, rosszat nem akaró harcos, mint Farkas…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A testvérek számos háborút megjárnak a hosszú évek során: amerikai polgárháború, első- és második világháború, vietnami háború. A harcos tudás már érthető, de Victorból kegyetlen gyilkológép lesz, akiből süt a gonoszság.

Számtalanszor megölik őket, de ugyebár nem halnak meg… Így talál rájuk egy börtöncellában Stryker őrnagy (Danny Huston), s mutánsokból álló titkos katonai egységének, a Team-X tagjaivá teszi a testvéreket.

Egy afrikai bevetés során megszerzik annak a bizonyos fémnek, az adamantiumnak pár darabját, ami végül Farkas végzete lesz. Ekkor Jamesnek elege lesz a vérengzésből, és otthagyja a csapatot.

Évekkel később idilli helyen találunk rá, mint békés fatelepen dolgozó átlagos férfi, aki minden este hazamegy a szerelméhez… Természetesen, az álomvilág nem tart sokáig, ugyanis Stryker bérgyilkosa, Victor egyenként öldösi a régi csapattagokat, köztük a testvérére is vadászik.

Jön a fájdalom, a bonyodalom, majd az adamantium beültetése James-be, és megszületik az a Farkas, akit az X-Men filmek első részeiben megismerhettünk.

Mindenki Farkasra pályázik, és a remek üldözéses jelenetekben pattan fel a Harley-ra, s próbálja ki az adamantium karmokat élesben…

A film vége felé – ahogyan ez szokás – derül ki, hogy Stryker, a fő gonosz egy szuper fejlett mutáns, az XI típus megalkotásán fáradozik. Ebben a lényben akarja egyesíteni az összes általa elfogott mutáns képességét.

Gondolhatjuk, mi jön: Farkas egyszemélyes háborúja minden és mindenki ellen, majd hősies jelenetek, s a két testvér visszatalálása egymáshoz pár pillanat erejéig. S, az is kiderül, Farkas miért amnéziás…

Összességében, ez az alkotás, a korábbi X-Men sorozatokhoz hasonlóan pörgős, látványos, tele tűzdelve a szokásos amerikai szálakkal, amelyek minden filmnél kötelezőek. A lényeg: Hugh Jackman őrjítően jól mutat a Harley-Davidson-on…x men kezdetek farkas victorx men kezdetek farkasx men victor creedx men farkas harleyx men kaylax men farkas victor

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük