Vilisics Ági: legtöbbször munkába járok vele
Úgy tűnik későn érő típus vagyok, mert csak így felnőtt fejjel, egy évvel ezelőtt szereztem meg a nagymotoros jogosítványt.
Érdekes, apunak mindig is volt motorja, sőt, autónk nem is volt. Ő gyakorlatilag mindenhova motorral járt, csak idősebben szerezte meg a B kategóriás jogosítványt. MZ-je volt, de azzal eljutott Törökország ázsiai részére is.
Nagy hatással nem volt rám a dolog, így nőttem fel, gyerekként felülni sosem akartam a járgányára. Később, már felnőttként jó időben én is vágyakozva néztem az elzúgó motorosok után, hogy milyen jó is nekik, én is velük szeretnék menni. Hogy aztán ebből hogy lett mégis motorozás?
Férjem volt az, aki először belevágott. Két évvel ezelőtt szerezte meg a jogsit, s vette meg a motorját ezzel egy időben – Yamaha XJR 1300. Az első évben utasként többször volt szerencsém rövidebb-hosszabb kirándulásokat tenni vele. Be kell valljam, nekem először félelmetes élmény volt, folyamatosan arra gondoltam, hogy épségben hazaérjünk. Aztán belejöttem az utas-szerepbe, és utána inkább élvezetesnek, izgalmasnak tartottam a motorozást.
Másrészt a kislányunkat a férjem jó pár alkalommal vitte az iskolába, nem kis büszkeséget okozva ezzel egy akkor 8 évesnek, látva az osztálytársak sóvárgó tekintetét. Mivel a motorra nem férünk fel hárman, így ez is oka volt annak, hogy én is megszerezzem a jogsit rövid időn belül.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ezen kívül a másik kiváltó ok a tavaly nyár végi kirándulás volt az Északi középhegységben, mikor is rövidebb-hosszabb időközönként miattam kellett megállni, mert beállt a hátam, derekam, a lábam. Úgy éreztem nem nekem való az utas szerep, jobban szeretnem én vezetni a járgányt. A kirándulás után rögtön be is iratkoztam a nagymotoros tanfolyamra.
Rutin talán hosszabb ideig tartott, mint azoknak, akiknek volt mar kismotoros tapasztalatuk – csak egyszer hasaltam el egy bénázás miatt, de az oktató tényleg nagyon türelmes volt. Sajnos már október vége – november lett, mire a forgalomba értem. Síkesztyűben, bélelt ruhában, harisnyával felszerelkezve vacogtam a lámpánál, benzinkutaknál melegedtünk a szünetekben, végül a kötelező óraszámot letudva november végén, szitáló ködben a 0 fokban kerültem ki a forgalmi vizsgára.
Igencsak lelkiismeretes vizsgáztatót fogtam ki, mert fagypont körüli hőmérséklet ide – szitáló köd oda, végig kellett nyomnom a kiírt menetrendet – szerencsére sikeresen. Szerintem nálamnál boldogabb ember kevés volt azon a napon.
Azóta mikor csak tehetem motorra ülök, igaz legtöbbször munkába járok vele, de tettünk pár kirándulást itthon. Jövőre tervezünk egy ausztriai túrát, de a végső álom a Route 66.
Motorom: egy felújított 400-as Honda Steed (1996-os) – egyenlőre nincs motor álmom, hisz már ez is nagy dolog nekem.
Azóta elvégeztem egy vezetés technikai kurzust is, amit mindenkinek meleg szívvel ajánlok. Nagyon sokat tanultam belőle.
És végezetül: nagyon nagy élményt okoz a motorozás. Ahogy mondani szoktuk otthon: nem is tudjuk, eddig miért nem vettünk ebben részt, hisz akkora örömet okoz minden alkalom. Az ember sosem letört, szomorú a mocin, azonnal vigyorogni kezdek, amikor kigurulok az utcára.
