Zarándoklat kicsit másképp – Motorozás Mariazell környékén
Az igazán jó szakaszok a már említett Gloggnitz után jöttek, és a nap végén a GPS még meg is ajándékozott minket egy olyan rejtett kis utacskával, ami a visszautat is meséssé varázsolta, de erről majd később.
A Schneeberg után St. Aegyd felé vettük az irányt, és közelítettünk az egyik megállási ponthoz, Mariazellhez. Már majdnem oda is értünk, amikor eltűnt az aszfalt, és hosszú szakaszon murva várt minket. Mivel nem tartott senki fegyvert a fejünkhöz, hogy épp arra menjünk, tettünk egy kis kitérőt Mürzsteg és Wegscheid érintésével, és a 20-as számú úton dél felől közelítettük meg a zarándokhelyet. A kerülőút szuper volt, jó hogy nem hagytuk ki.
Mariazell már a XII. század óta népszerű zarándokhely, és mostanság is évente közel egymillió hívő keresi fel ezt a helyet. Sokan gyalogosan érkeznek a mesés hegyek közé, de amint láttuk, a motorosok is előszeretettel töltik itt szabadidejüket. A gradistyei horvátok éves nagy zarándoklatukat augusztusban tartják, és úgy néz ki, mi is egy ilyen alkalommal jártunk arra, mert mozdulni sem lehetett Mariazell útjain, annyian voltak.
A mi zarándoklatunk kissé rendhagyó módon ebben az esetben a szép tájak, a jó utak és a nyugtató atmoszféra élvezetének szólt. Ezzel nem voltunk egyedül, mert mint említettem, a környékbéli utak hemzsegtek a motorosoktól, és jó volt látni, hogy mások is elvetemült kanyarrajongók annyira, hogy ebben a disznó melegben talpig motoros cuccban – UV protection level 10 – izzadjunk naphosszat. Meglepő módon – bár tudtuk, hogy a hegyek között kellemesebb a klíma, de azért érezhető volt, hogy kánikulai nap van – egy alkalmat leszámítva nem nagyon kellett szenvednünk a melegtől.
Mariazellben teletankoltunk, és folytattuk utunkat a lunzi tóhoz, ahol a fürdőzők érthető módon hatalmas számban foglalták el járműveikkel a parkolót, saját maguk pedig a napozóhelyeket, és mivel már az odaérkezéskor egy pokoli katlanban éreztük magunkat, végül nem álltunk meg, hanem indultunk is tovább, hogy a 25-ös úton jó tempóban lehűtsük magunkat, és célba vegyük a még hűsebb wildalpeni szakaszt. Jobb is volt nem sokat bámészkodni a tóparti melegben, mert ekkor már a dehidratáltság eléggé erőt vett rajtam, és az előző éjszakai kevés alvás nyomai is jelentkeztek. Jobb volt haladni, elvileg motorozni jöttünk, vagy mi.
Wildalpen előtt a GPS kezdett butaságokkal fárasztani, így kikapcsoltam, és egy térképcsekkolást követően rá is találtunk a nem csak motorosok számára ismert környékre. Az út mellett haladó folyó a raftingosok kedvelt célpontja, így majdnem annyi vízben küzdő kis csónakost láttunk, mint motorost az úton. Egy árnyékos, sziklás hegyekkel körbevett parkolóban megálltunk szusszanni egyet – ezen alkalmakból nem sok volt a túra során, csak mentünk, mint a mérgezett egér – és a nyugalomból is magunkba szippantottunk egy jó adagot. Ekkor 13:00 körül járhatott az idő, és lassan el kellett indulnunk visszafelé, mely út – a tapasztalatok ezt bizonyítják, és most is így volt – a fáradtság, és a napközben egyre melegedő levegő miatt megterhelőbb.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A Wildalpen után még egyszer, másik irányból is kiélveztük a Wegscheid és Mürzsteg közötti hegyi út kanyarjait, majd egy gyorsabb úton, Mürzzuschlag-on keresztül vettük az irányt Gloggnitz felé. Ez utólagosan bevallva nagy hiba volt, mert az eredeti útiterv a Kapellen-Rechenau-Gloggnitz lett volna, ami szebb, nyugalmasabb, kanyargósabb és a Raxalpe hűsítő csúcsai jól jöttek volna kitikkadt szervezetünknek.
Gloggnitz szélét elhagyva már láttam, hogy visszafelé a GPS egy szakaszon nem arra akar visszavinni, amerre jöttünk, de gondoltam, kalandozzunk egyet. Mi bajunk lehet? A kaland nem maradt el, és nem is volt kellemetlen meglepetés az ismeretlen rész. Egy olyan, magas hegyek között haladó völgyre leltünk, mely keskeny, kanyargós útján 40-50-nel tudtunk csak haladni, de nem bántunk, mert a forgalom nulla volt, kellemesen hűs légáramok értek minket, és jó volt egy kicsit relaxálni a tempós, odafigyelést igénylő csapatások után. A táj olyasmi volt, mint mikor Zsákos Frodó a Gyűrűk urában az erdő mélyén épp egy nyugis pillanatában, lazítva vonult az orkok elöli menekülés után.
