Zarándoklat kicsit másképp – Motorozás Mariazell környékén
Itt az igazi nyár és a kánikulában sokan nem is tudják elképzelni a pihenést pancsolás nélkül, így aki teheti, hűsölni indul a legkülönfélébb vízparti helyekre. Az igazán megszállott motorosnak pedig ilyenkor is azon jár az esze, hogy milyen jól tapad az aszfalt, hogy tuti nem kell esőruhával küszködnie, és minden pillanatban azt néznie, mikor ázik rommá.
Tagama és én az utóbbit választottuk augusztus egyik legmelegebb szombatján, 8-án, és a beígért hőség elől motoros hűsölésre mentünk Mariazell és a Wildalpen hegyei közé Ausztriába. Megérte, és valóban nem volt melegünk.
Eredetileg egy hosszabb, öt napos túra volt tervezve, de több tényező miatt egynapos lett a gumikoptatás, bár a közel 600 kilométer és a 14 órás seggelés több napi motorozást sűrített magába. Azt nem szabad elfelejteni, hogy itt nem a kilométerek száma, hanem a motoron töltött idő az, ami lényeges. A hegyekben, ahol egyenes szakasz kevés van, a visszafordító kanyarok egymásutánjai lelassítják a haladást, nagyobb koncentrációt igényel az úton maradás, de emellett az élvezetfaktor végig az egekben van. Általában a fele, vagy még kevesebb is elég egy napra, de mi nem csináltuk össze magunkat a maratoni nap gondolatától, és belevágtunk.
Régebben én toltam egyedül ilyen napokat ezen a környéken, így pontosan tudtam, mire számíthatunk, hogy milyen korán kell elindulni, mennyire fogunk estére elfáradni, és hogy milyen nagyot fogunk utána aludni. Ezeket a sorokat a túra másnapjának reggelén, még zsibbadó seggel írom, bal kezemben a kemény H-D kuplung okozta kellemes fáradtság emlékeztet az előző napra, de már mennék vissza.
Egy kisalföldi faluból indultam Nagycenkre, ahol Tagamával találkoztunk reggel 6:00-kor. A reggeli, 5 óra körüli, kis mezők között vezető utam maga volt a tökéletes reggeli pillanatok egyike. Szinte még fáztam is, mikor a mező reggeli illatával töltekeztem, és nem siettem, hogy minél tovább érezzem ezt. Legszívesebben megállítottam volna az időt. Eszembe jutott Ganxsta-ék egyik sora, a „nem sietek, csak lassan vezetek”, és ehhez tartottam magam. Aztán a 85-ösön belehúztam, mert késni nem szeretek. A rakétalány pontos volt, majd egy gyors tankolás után már indultunk is tova.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
A korai időpont azért volt szükséges, hogy még a hűs reggeli levegőt élvezhessük egészen a hegyekig, így az aznapra jósolt 38 fokban való izzadást sikeresen elkerültük. Kópházánál hagytuk magunk mögött kis hazánkat, és 9:00 körül elhagyva Gloggnitz települést, már a hegyek szegélyezte Höllental útjain csapattunk a Schneeberg felé. Tagama már Gloggnitz előtt, St. Corona környékén is belekóstolhatott a jóba, és megismerkedhetett a szűk visszafordító kanyarok bájával. Nem kell ide vezetéstechnikai tréning, csak el kell menni a hegyekbe. Garantáltan belejön az ember.
Mivel a rakétalány korábban még nem járt ezen a környéken, csak úgy szívta magába a tájat, az utakat, a kanyarokat. Látszik, hogy nem ma kezdte a motorozást, és becsülettel, nagyon jó tempót tartva bizonyította be, hogy igazi motoros csaj a keményebbik fajtából. Jó túrapartner, nem vitás. Nem nyafog, nem akar megnézni minden csipp-csupp dolgot, amiért állandóan meg kell szakítani az utat, hanem megy, kanyarodik, csapat ezerrel. Na, szóval, bírta a napot. Jó volt.