Zarándoklat kicsit másképp – Motorozás Mariazell környékén
Elhagyva Mordor hűs völgyét, St. Coronan megálltunk még egy utolsó ausztriai pihenőre. Ez a pont volt 17 éve az, ahol először megálltam első ausztriai motoros túrámon, és elképedtem a látványtól, pedig mint későbbi kalandozásaim alatt kiderült, ez mind semmi. Nyugatabbra haladva egyre vadregényesebbek a tájak, egyre magasabbak a hegyek, és bármerre megy az ember, kalandos és kanyargós utak várják a motorost. Érdemes kipróbálni mindenkinek ezt az érzést, aki még nem tette. A parkolóban lévő villanyoszlopon hazánk motorosainak matricája bizonyította – “Lovasok a vason” -, hogy mások is kedvelik ezt az útvonalat.
Az utolsó folyadékkészletek elpusztítása után vettünk egy nagy levegőt, és egyhuzamban teljesítettük a hátralévő utat Kópháza és Nagycenk felé, ahol mindenki ment útjára sok-sok élménnyel az emlékeiben, sok kilométerrel a motorjában és kellemes fáradsággal a tagjaiban. Bár egy napra egy ilyen túra sokaknak hosszú lehet és fárasztó, néha be lehet vállalni, ha csak erre van lehetőség. El sem hinné az ember, hogy mennyi élmény érheti ennyi idő alatt is.
Élményben sajnos a jók mellett akadtak rosszak is. Már régóta járom Ausztria útjait, és azt kell mondanom, hogy az ottani közlekedési kezdetekben megtapasztalt korrektsége egyre inkább elveszni látszik. Voltak évek, amikor nem jártam a nyugati szomszédunknál, és később visszatérve szomorúan tapasztaltam, hogy negatív irányba változtak a dolgok. Ez a túra is ebben erősített meg. Egyre több az út széléről ökör módjára, irányjelző nélkül elinduló autós. Előzéskor már sokan nem használják az irányjelzőt, és az előzést simán megteszik forgalomtól elzárt területen is. Könnyedén kikanyarodnak a főúton haladó motoros elé, fékezésre kényszerítve azt.
Egyre nagyobb divat a kanyarban a szembejövő sáv használata. Ha nem figyel az ember, könnyen megvan a baj. A legmeglepőbb az volt, hogy vígan halad az ember egy hegyi úton 70-80-nal, és a sávjában egy 20-30 fős gyalogtúrázó birka jön szemben, és amikor meglátják – oda sem néznek amúgy – a járművet, le sem szarják, csak mennek, mint a barmok. Mintha nem lenne ezer és ezer turistaút a szép hegyi erdőkben. Tuti egyszer ebből lesz egy nagy baleset, mikor pl. egy teherautó nem tud időben lelassítani, megállni, vagy kikerülni őket a szembejövők miatt. Megdöbbentő. Figyelni kell nagyon.
Persze, szerencsére ellenpélda is van. A motorosok még mindig szabályosan közlekednek, és nem jelentenek rizikófaktort másokra vagy egymásra. Mondjuk, egyszer majdnem összecsináltam magam, mikor teljes nyugalomban haladva nem számítottam arra, hogy megelőz valaki, és egy hangos Harley elment mellettem. Szokták mondani, hogy “Loud Pipes Saves Lives”. Hát, én majdnem infarktust kaptam, de ez az én bajom. El is voltam bambulva, legalább felébredtem. Lehet, hogy így mentette meg az életem a Loud Pipe?
Az autósok között azért még mindig sok a normális, türelmes figura. Tagamát egy szakaszon hosszan követte egy Porsche. Nem akarta letolni, nem akarta megelőzni, csak egy olyan szakaszon, ahol biztonságosan megtehette. Ilyen is ritka. Mikor mögém ért, intettem neki, hogy előzzön csak, amit meg is köszönt a vészvillogókkal.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Átlépve a határt, Magyarországon egyszerűen sokak számára irritáló, ha az ember a sebességhatárokat betartva közlekedik, és már egy ezres Suzukival is meg akarják mutatni az embernek, hogy mekkora egy parasztok is ők. Hagy tudja meg a világ. De csak menjenek, ilyenkor rájuk kell hagyni. A határátlépős kedvszegés amúgy mit sem változott a 17 év alatt. Anno már a Németországból Ausztriába való átlépéskor is elszomorodtunk, de a durva mindig a magyar határ elérése volt. Az ember motorozik 4-5000 kilométert mindenféle veszélyes helyzet nélkül, majd itthon 30 kilométeren kétszer el akarják ütni, és tízszer sodorják veszélyes helyzetbe. No és az utak. Már a kópházai határátkelő is erőteljesen figyelmeztet arra, hogy itt már elfelejthetjük a gondtalan motorozást. Messze van még az az idő, hogy hozzuk a szomszéd színvonalát, de talán egy nap eljön ez is.
Addig is, ha lehet, látogassunk el minél többször egy kis lélekemelő tekergésre az osztrák hegyekbe, és töltődjünk fel élményekkel. Akár egy nap is elég lehet, ahogy mi is tettük. A nyár még sokáig tart, és az ősz is a barátunk. Jó motorozást mindenkinek!
