Brigi első gurulásának élményei
Úgy vártam a múlt hétvégét, mint a gyerekek, csak én nem a nyuszi miatt, hanem mert erre a két napra tűztük ki az első utam időpontját saját motorral.
Tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön a vasárnap délután és elindulhassunk. Látogatóinkat legszívesebben motoros ruhában kísértem volna ki a vasútállomásra, hogy utána ne kelljen még öltözködéssel vesződni és minél hamarabb nyeregbe pattanhassunk.
Párom ekkor közölte: ,,Ácsi, még fel kell szerelnem a bukócsövet is, anélkül nem megyünk sehova ”.
Gondoltam sebaj, majd addig én felöltözök. Közel egy órát mászkáltam a lakásban teljes felszerelésben, mikor feljött és közölte, hogy a szerszámkészletéből pont az a kulcs hiányzik, amelyikkel egy csavart ki kellett volna tekerni, úgy tűnik, ebből ma már nem lesz semmi. Elszontyolodtam, mert már arra számítottam, fújtak az első ,,túrámnak”, de végül beöltözött ő is, majd közölte, indulunk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Eddigre már megérkezett a ,,Jujj most mi lesz, egyedül fogok menni a forgalomban és nehogy a bukócső hiánya legyen a vesztem“ érzés is, különböző rémképek társaságában, ahogy épp eldőlök, illetve felborulok Petikével. Igen, ez a motorom neve. Ő egy kisfiú és egy nagyon kedves barátom Peter után kapta ezt a nevet, akinek nagy szerepe van benne, hogy meglett az első motorom. Sajnos ő már nincs az élők sorában, így az emléke tovább él a motoromban.
Végül lenyugtattam magam, hogy:
- A párom vigyázni fog rám, headseten kapcsolatban leszünk.
- A forgalomban vett órák alkalmával ugyan nem tanultam meg motorozni, de semmi olyan bénázást nem követtem el, ami miatt félnem kellene.
- Nem kell nekem egyből tépni az első alkalommal és senki sem úgy kezdte, hogy tökéletesen tudott mindent.
- Ha nem gyakorlok, soha nem is fogok megtanulni.
- …még sorolhattam volna a mantráimat, de eddigre már elsuhant mellettem a párom, irányba véve a garázsfelhajtót, szóval nem sok időm maradt tovább gondolkozni.
Aki ismeri a pasimat, az tudja, hogy rengeteg információt képes megosztani az emberrel. Még ha nem is figyelsz oda, akkor is megtudsz dolgokat, amiket lehet, hogy nem is akartál tudni. Ilyen infó volt ,,a villamossín csúszik” (később kiderült, a ,,vízes időben” ami nekem valahogy lemaradt). Pár héttel ezelőtt taknyoltam egyet a bicajommal a síneken, szóval azért dolgozott bennem a ,,jajj, nehogy elcsússzak”.
Közben eszembe jutott, hogy ezeket a dolgokat akár le is tisztázhatnánk így elkezdtem bombázni őt a kérdéseimmel, mire kikecmeregtünk a városból, jópár ilyen tévhitet sikerült magamban rendbetenni. Miután letértünk a főútról a ,,járdára” (így nevezzük magunk közt a mellékútvonalakat, ahol szinte nulla a forgalom és nics meg a két sávszélesség), megállapítottam, hogy jó kezekben vagyok, nincs félnivalóm.
Aztán kimerészkedtünk a következő főútra, ahol észrevette, hogy nem merem neki annyira húzni, így visszavitt a ,,járdára”. Elsőre jobb útvonalat nem is találhatott volna, kellemesen kanyarogtunk anélkül, hogy zavartam volna valakit, illetve én stresszelve éreztem volna magam. Míg utasként motoroztam, ez többször megfordult a fejemben, a tavalyi túránk alkalmával hangot is adtam neki, ne menjünk hágókra, amíg nem kezelem biztosan a gépet, sem feltartani nem szeretnék senkit, de azt sem szeretném, hogy a nyakamban lihegjenek, mert én nem tudom esetleg tartani a tempót.
Kb. negyed óránként megszakadt a vonal, így elég sűrűn meg kellett állnunk újraindítani a telefonhívást. Már kezdtünk éhesek lenni. Megbeszéltük, hogy figyelni fogjuk, hol tudunk megállni enni. Láss csodát, egyszercsak feltűnt előttünk egy kis fogadó kerthelységgel és gyönyörű kilátással, szóval megálltunk megebédvacsorázni. Ekkor kb. 40 km-re voltunk az otthonunktól. Mivel sötétedés előtt haza akartunk érni, úgy döntöttünk, hazamegyünk.
Hazafelé mikor ismét megszakadt a vonal, megbeszéltük, hogy nem indítjuk újra a hívást, max. megállunk mégegyszer, ha úgy éreznénk szükség van rá. Ez volt a legjobb döntés! Magamban a sisakban sokkal jobban tudtam élvezni az utat. Szinte sajnáltam, hogy le kell szállnom a motorról. Megfogadtam, hogy ezentúl ,,egyedül” motorozok, majd megbeszélgetjük a dolgokat, ha megálltunk. Egyébként is megnyugtat az érzés, hogy árgus szemekkel figyeli a visszapillantóját, minden rendben van e velem…
Vasárnap közel két óra alatt 75 km-t motoroztunk. Nekem ez pont így volt tökéletes első alkalom és izgatottan feküdtem le aludni, mert tudtam, másnap, hétfőn folyt.köv..
