Túra Erdélyben kátyúkkal, esővel és köménymagos pálinkával
A fő célunk a csíksomlyói búcsú volt. A társaságból ki először, ki többedszer vett részt az eseményen.
Amikor elkezdték szervezni a céges, pünkösdi Erdély túrát, még álmunkban sem gondoltuk, hogy ennyi élményben lesz részünk ebben a röpke pár napban. A túra néhány ember számára már néhány nappal korábban elkezdődött – ők voltak az előtúrások. Mi szerdán csatlakoztunk hozzájuk. Első nap „csupán” 700 km állt előttünk, így már korán elindultunk öt motorral és három autóval.
A napnak sok tanulsága volt. A legfontosabb talán, hogy aki az utat ismeri a városokon át, ne autóval menjen a csapat előtt, mert inkább hátráltatja a haladást. A másik, hogy ha te nem látsz semmit az útból, akkor valószínűleg a többi motoros is így van ezzel.
Elmondom a történetet: az utolsó 120 km-en hatalmas özönvízszerű esőt és jégesőt kaptunk ki. Aki tavaly az augusztus 20-át Budapesten töltötte, az sejtheti, hogy miről beszélek. Ez pontosan ugyanolyan volt, megfűszerezve azzal, hogy már ránk sötétedett, de a szerpentinen békákkal és kivilágítatlan lovaskocsikkal találkozva haladtunk rendíthetetlenül a célunk felé.
Amikor leszálltunk a gépekről teljesen átfagyva és kicsit megtörve, mindenki beismerte, hogy ő igazából szinte semmit sem látott, csak próbált az előtte haladó féklámpákkal lépést tartani. Így az első nap kalandosra és egyben fárasztóra sikeredett, de mindent kárpótolt az isteni vacsora és a köménymagos pálinka, amivel kedves házigazdáink vártak minket Gyergyószentmiklóson.
Másnapra csak egy rövidebb túrát terveztünk be, hogy mindenki kipihenhesse az előző nap fáradalmait. A csajok, akik kocsival érkeztek, felpattantak a skacok mögé a motorokra, és benzincsibéket játszottak – feltűnően élvezték. Én azért megmaradtam a jól bevállt motoromnál, és próbáltam lépést tartani egyedüli lányként a srácokkal. (Halkan bevallom, hogy ez nagy kihívás volt számomra, talán jövőre majd jobban megy.)
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Elmentünk Gyimesbe, ahol egy „folklór” napon vettünk részt. Bepillantást kaphattunk az életükbe, érzéseikbe, népviseletükbe, táncaikba és megkóstolhattuk ételeiket. Megtekintettük a ezeréves határt, és felmásztunk egy templomhoz is. Persze voltak, akik a tavalyi esetből okulva már hoztak magukkal rövid nadrágot és sportcipőt, de persze van, aki semmiből sem tanul.
Péntekre a szervezőnk – aki Gyergyóból származik és ezáltal szerencsére sose volt a csapatnak GPS-re szüksége – a környék megismerését tűzte ki célul kis csapatunk elé. Mert hát nem csak kemény, morózus bikerek vagyunk mi, hanem befogadjuk a kultúrát is. Voltunk örmény katolikus templomban, megnéztünk egy, a mai napig is működő vízimalmot, ahol a fiúk megismerhették a mesterség minden csínját-bínját.
Arra is rájöhettünk, hogy még mindig a székely parasztbácsi által készített dolgok a működőek, nem pedig a diplomás mérnököké (akinek nem inge…). Aztán voltunk a Lázár kastélyban, és persze egy borvíz kutat sem hagyhattunk ki. Egészséges, finom, szénsavas ásványvíz a mélyből, kerekes kút segítségével, frissen felhúzva. Azt hiszem sok emberben vérré várt.
Szombat, a Búcsú napja: kora reggel indultunk tizenegy motorral és egy autóval, mert ilyenkor úgy hallottuk, hogy nagyon telítettek az utak. Sok keresztalj gyalog megy a búcsúra, és ez azzal jár, hogy a fél útpálya szinte végig „foglalt”. Csak az a szerencse, hogy szinte mindenki a Búcsúra megy, így a szembe jövő forgalom nem jelentős, így motorokkal nem volt nehéz haladni.
Nem mentünk el teljesen Csíksomlyóig a gépekkel, mert jobbnak ítéltük egy bezárt helyen tartani a vasakat, és megszabadulni a nehéz bőrgatyáktól és motoros csizmáktól. De persze azért így rövid nadrágban és papucsban/sportcipőben is gyilkosnak bizonyult a 4 km-es túra, tűző napsütésben.
Azt hiszem mindenkit kárpótolt a látvány, ami fogadott minket, amikor felértünk a hegy tetejére, ahol közel 3-400000 ember gyűlt össze. Emberek mindenhol, énekszó és zászlók sokasága – ez fogadott minket. Azt hiszem leírhatatlan volt a látvány.
Délután fél egykor elkezdődött a mise és annak rendje-módja szerint lezajlott minden. Úgy gondolom, aki nem vallásos, azt is meghatotta, amikor a végén az összes ember felállt és kéz a kézben elénekeltük mind a magyar-, mind a székely himnuszt. A himnuszok alatt kellemesen elkezdett csepegni az eső – valaki meg is jegyezte, hogy ”Látjátok, még az Égiek is könnyeznek a meghatottságtól”.
A hegyről még sikeresen lejutottunk, de mire leértünk, megint rákezdett szakadni az eddig mindennapos eső. Bizton állíthatom, már senki sem lepődött meg rajta. Úgyhogy a motorokig az utat megint szakadó esőben és nyakig sárban tettük meg. A hazafelé indulással is várnunk kellett, amíg csendesedett az eső illetve a hazaindulók forgalma. Itt megint rá kellett jönnöm, hogy chopper/cruiser nem való az eső áztatta földútra, de este megint isteni étek várt ránk kárpótlásul, no meg egyesek számára hajnalig tartó mulatozás és táncolás.
Vasárnap célunk a békási víztározó megtekintése, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros környéke várt ránk, na és persze megint az eső. Volt, hogy elkezdett szemerkélni, és amikor mi bevonultunk mindenféle fa alá, akkor persze elállt. Megvárta amíg kimerészkedünk, és akkor rákezdett megint. De ez már nem volt újdonság számunkra.
A szoros gyönyörű volt, bár telis-tele volt turistákkal és így az a rész eléggé kuplunggyilkosra sikeredett. Aznap iszkoltunk haza a szállásra, hogy tőlünk szokatlan módon egyszer végre időben (19 órára) ott legyünk a vacsorán. Tudtuk, hogy a búcsúpartin malacsülttel, báránysülttel és áfonyapálinkával várnak minket a háziak, és azt persze a világ minden kincséért sem hagytuk volna ki.
Aznap este már nem fogtuk túl bulisra a formát, mert azt azért sejtettük, hogy a hazafelé út se lesz rövidebb, mint az odafelé vezető, így hétfőn kora reggel felpattantunk a gépekre és elindultunk haza. A csapat folyamatosan redukálódott le, mert mindenki megpróbálta a számára legrövidebb utat megtalálni.
Erdélyi körutunkról elmondható, hogy minden nap megsültünk a nadrágunkban, legalább egyszer teljesen bőrig áztunk, és a körünkben szlogenként elhíresült mondás miszerint: „A motorjaink olyanok, mint a jó erdélyi pálinka: kicsit karcosak.„ – sajnos ez is igaznak bizonyult. Ugyanis a csapatban estek-keltek az emberek a vasakkal. Volt aki álló helyzetben vezette elő ezt a mutatvány, de volt aki menet közben is tudta produkálni. A csapat egyenlege 6:0 lett, de szerencsére senkinek és senki motorjának nem lett semmi komoly baja, sőt egyeseket még irigyeltünk is, amikor motorostól, benzincsibéstől fetrengtek a sárban.
Jó tanácsok Erdélyi motoros túrához:
- Chopperrel/cruiserrel ne közelíts az erdélyi utak felé! Ha mégis megtetted, akkor ne próbálj lépést tartani a túramotorosokkal, mert ez hiábavaló próbálkozás!
- Mindenki számítson esőre (nekünk egyik nap SEM sikerült megúszni az égi áldást)!
- A vasúti átjárók borzalmasan rossz minőségűek, úgyhogy csak óvatosan száguldjatok keresztül rajtuk!
- A köménymagos pálinka isteni finom – meg kell kóstolni!
- A székely vendéglátás páratlan – a diétádat halaszd máskorra!
- Nem hátrány, ha a csapatból valaki ismeri a környéket – a forgalmi táblák sok helyen hiányoznak!
- A bőrkesztyű, ha elázik, legyen akárhány éves, akkor is vicces és tartós színeket képes kiadni magából.
- Elhagyott/nem működő benzinkutak alá nem érdemes bemenekülni az esőzések idején, mert kellemetlen meglepetések érhetik az embert, ha pl. nem talál talajt a lába alatt.
Minden nehézségünk ellenére, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy egyszer menjen el és tapasztalja meg azokat a csodás dolgokat, amiket a mi kis csapatunk átélt ezalatt a pár nap alatt, ott Erdélyben.
