Tünde: egész úton csak vigyorgok
45 évesen 2020. november 27-én tettem le a jogsit „A” kategóriára. Elég necces volt a járvány kellős közepén, de hála a világ legjobb oktatójának, ez egészen gördülékenyen ment.
Igazából kislány korom óta “motorozom” utasként édesapám, és a későbbiekben az aktuális férfi ismerőseim jóvoltából. A jelenlegi párom 4 éve csinálta meg az „A” kategóriát, ettől kezdve folyton nyúztam őt, hogy vigyen magával, menjünk motorozni. Hétvégéken reggelente amint kipattant a szemem, már az időjárást néztem és burkoltan ecseteltem, hogy milyen jó idő van…
Aztán egyszer megelégelte és kifakadt:
– Menj, ha annyira akarsz! Ott a kulcs, ott a forgalmi!
– Dehát nincs is jogsim – mondom.
– Akkor csináld meg!
Ha belegondolok, még ma is hihetetlen, de így lett.
Az egyik kollégám ajánlott nekem egy jó autós iskolát, ahol szerinte nagyon kedvesek és türelmesek lesznek velem. Augusztusban indult az online oktatás, szeptember közepére már meg is volt a KRESZ vizsgám. Október elején tudtam csak elkezdeni a rutint, mert a járvány miatt feltorlódtak a tanulók, nem volt hely.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A párom egész idő alatt mindenben támogatott, közben talált nekem egy gyönyörű 250 cm3-es Yamaha Drag Star-t, amivel a rutin pályás órák között gyakorolhattam. Elég nagy volt a hajtás, mert igen kevés időnk maradt a szezon végéig, és addigra mindent le szerettem volna tudni.
Mivel szorított az idő, rögtön egy Honda CBF 600-ra ültetett az oktatóm, amiről a lábam éppen csak hogy leért. Mondanom sem kell, egy párszor eldőltem vele mire sikerült összebarátkoznunk. A rutinpályás órák előtt citromfű teát kellett innom, mert annyira ráparáztam az egészre.
Már tudom, hogy akkor túl sokat vártam magamtól, és sosem értettem, hogy az oktatóm miért mondogatta az órák végén, hogy „jó lesz ez, jó lesz ez!”. Hogy lenne már jó, amikor mindjárt itt a vizsga, én meg sorra borogattam a bójákat!? De ő már akkor látta azt, amit én még nem.
Egyik alkalommal hirtelen történt velem valami, mintha egy villanykapcsolót felkapcsoltak volna bennem. Onnantól úgy ültem a motoron, mint egy lovon és könnyedén vettem az akadályokat, mentek azok a fránya nyolcasok is.
A rutin vizsga után már kezdett nagyon hidegre fordulni az idő, ködös, esős napok váltották egymást, hamar sötétedett. November végén a forgalmi vizsga napján 2 fokban, ködszitálásban, kevés gyakorlattal, de annál nagyobb céltudatossággal sikerült pontot tenni arra a bizonyos „I”-re. Mivel teljesen elfagytak az ujjaim, ezért az egyik lámpánál kissé nagyobbat fékeztem, de a motort sikerült megtartanom. Egy hibapont került a vizsgalapomra, de ez engem egy cseppet sem zavart, amikor a vizsgabiztos és az oktatóm mosolyogva szorította meg a kezem.
SIKERÜLT!
A jogsi megszerzése után koratavasztól szinte minden szabadidőmet motorozással, kisebb-nagyobb túrázással töltöttem, a párommal együtt faltuk a kilométereket. Bő félév alatt kinőttem az én kis 250-es “szépségemet” és átültem a jelenlegi Yamaha XVS650 Classic nagytesóra.
Van egy kis motoros baráti társaságunk (mind férfiak 😉), akikkel gyakran túrázgatunk. Tavasszal megjártuk Szlovéniát, átruccantunk Tarvisioba is. Bár a cruiser nem erre van kitalálva, de a fiúkkal egyedüli csajként a Mangart hágót is meghódítottam.
Úgy érzem, hogy még nagyon sok kihívás vár rám/ránk, a variációk száma végtelen. Ezt az életmódot receptre írnám fel a sok életunt, reményvesztett embernek, mert amikor az imádott motoromon ülök, megáll az idő, a testemből eltűnik a stressz, a fejemből kiúsznak a gondok. A sisak alatt persze nem látszik, de egész úton csak vigyorgok.
