CsajokKiemeltMotoros csajok

Nán Klára: rájöttem imádok motorozni

altAz én történetem 4 éve kezdődött. akkor ismertem meg a férjem, aki gyerekkora óta motorozik. Első látásra szerelem lett a nagy motor és a bőrnadrágos srác is.

Gyakorlatilag rögtön össze is költöztünk, amikor csak motorozni ment, én mentem vele, nagyon élveztem hogy ott ülhetek mögötte. Nem is gondoltam soha arra, hogy én is ülhetnék elöl.

Aztán egyszer elmeséltem neki egy gyerekkori álmomat: majd, ha felnőtt leszek motorral megyek ki a szőlőskertünkbe.Persze ez csak azért volt álom, mert Édesapám is motorozott fiatalabb korában.

Egyszer csak előállt a férjem azzal az ötlettel, hogy csináljak én is “A”-s jogsit. Némi vitatkozás után meg lettem győzve. El is kezdtem 2 haverral együtt. Ők neki mertek kezdeni az utolsó őszi vizsgának, én nem. Később kiderült, hogy nem is fogok egy ideig még motorozni, hiszen pocaklakóval már nem tologathatok motort.

Fél éves volt a fiam, amikor ismét nekifutottam. Sikerült is minden elsőre és kaptam egy 600-as Ducati Multistrada-t. Néhány rövid önálló kör után elindultunk a férjemmel kettesben motorozni. Ő jelenleg egy 929 CBR Hondát birtokol.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

50 km után az én motorom sajnos kezdte feladni, így férjem azt mondta, hogy cseréljünk majd ő hazahozza az enyémet, nehogy valami bajom történjen. Persze én kétségbe estem, hogy a friss jogosítványommal egy ekkora motorral hogy fogok elbírni. Ő azt mondta, hogy bízik bennem és elindult előttem. Kb. 5 perc után teljesen elfelejtettem aggódni és rájöttem imádok motorozni.

Nanu profilja

Amikor leszálltunk a motorról megköszöntem a lehetőséget, hogy kipróbálhattam a motorját, de rá kellet jönnöm, hogy van még mit tanulnom az én kis túramotorommal, hiszen a gázt mindenki tudja húzni. Most készülünk egy következő túrára, amit remélhetőleg sikeresen véghez is viszünk!

Az utánpótlás pedig gyakorol első műanyag motorján, ha pedig meglátja a mienket, akkor felkérezkedik rá, de ha véletlenül nem a vezető helyere teszem tombol, hiszen pasik nem ülnek hátul, akkor sem, ha csak 1 évesek. 🙂

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük