Ki várja itthon „A Rázósabb Utak” vándorát?
Nos, ő Noncsi. A nemrég megjelent A Rázósabb Úton című könyv szerzőjének, Opusznak a kedvese. Lássuk, milyen a barátnő szemével a világot járt utazó!
Noncsit a Devils Börzén találom. Éppen a könyvet árulja. Büszkén ül a teli rakott asztal mögött.
Tíz perc múlva találkozunk, akkor jön a „váltás” a könyvárusító pulthoz. Nehéz egy olyan helyet találni a koncertektől hangos csarnokban, hogy nyugodtan leülhessünk beszélgetni.
Végül a folyosón meglátunk egy kényelmes pamlagot. Persze, öt percenként le kell állítani a diktafont, az ismerősök elhaladása miatt. Aztán csak nézünk egymásra nevetve Noncsival, hol is tartottunk…
─ Pár éve ismertem meg Rolandot a közös barátaink által – akkor jött haza a csernobili túrájáról. Nemrég volt a három éves évfordulónk.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
─ Akkor volt időd már megtapasztalni, milyen az, ha folyamatosan úton van a párod…
─ Tudom, annak a lánynak kellene lennem, aki toleráns, megértő… Na, pont nem ez vagyok! Hanem az, aki otthon rágja a körmét, egyrészt aggódik, másrészt féltékenykedik. „Mit forgat megint a fejében; hova akar menni; magával visz-e…” Eddig háromszor-négyszer mentünk el együtt motoros túrára itthon, Magyarországon. Például a Bükkbe, a Mátrába… Ekkor megismertem, mi az a „vadkemping”. De nagyon élveztem, hogy tüzet raktunk, megsütöttük a helyi közértben vett dolgainkat. Sőt, volt, hogy a Ladánkba beültünk, és egy 3000 km-es kört mentünk, Olaszországot megcélozva. Ott is nomádkodtunk, erdőben aludtunk. Nagyon jó volt!
─ A hosszabb, külföldi túráit hogyan tervezi meg Roland?
─ Úgy működik nála a dolog, hogy megérik benne az ötlet egy nagy vállalkozásra, és fél-egy évig megy az ötletelés, szervezkedés. Számomra a kazahsztáni túra volt a legnagyobb megmérettetés, hiszen több mint két hónapig volt tőlem távol. Amikor elért a Balhas-tóhoz, bulizott, és három napig nem tudtam elérni, mert nem volt térerő. Szörnyű volt! Végül, részegen felhívott a harmadik napon, valami domb tetejéről, ahová felmászott, hogy legyen térerő… Hát, ő jól érezte magát! De, amikor hazatért, először hozzám jött, nem a saját otthonába – ez jó pont… Az, hogy eljárkál motoros bulikra, természetes. De, oda sem tudok mindig vele menni a munkám miatt.
─ De téged nem akar mindig magával vinni?
─ Tudom, hogy neki nagyon fontosak a kisebb-nagyobb túrák – ez az élete. Csak ezt az „egyedül megyek” dolgot nem értem. Én jobban szeretek társaságban motorozni, számítani a többiekre. Ő meg a kihívásokat keresi, hogy egyedül oldja meg az esetleges bajokat. Azt mondta, hogy amikor eltévedt, akkor is hozott valami jót a sors – akár egy barátságot, egy remek bulit… Az a legnagyobb szívfájdalmam, hogy ezeket nem tudom vele átélni. De reménykedem benne, hogy a jövőben több közös túrát szervezünk, és egyszer leszokik arról, hogy egyedül menjen.
─ Volt motoros tapasztalatod, mielőtt megismerted Rolandot?
─ Előtte nem motoroztam, mert kikötöttem, hogy nekem motoros pasi nem kell. De, a barátaim hetven százaléka motoros volt eleve. Mindig úgy voltam vele, hogy nem szeretek bele motorosba, mert veszélyes játékot űznek, és mindig csak félteném a páromat. A távkapcsolatban sem hittem eddig, de Rolanddal működik. 120 km-re lakunk egymástól, de megoldjuk, hogy hetente azért két-három napot együtt tudjunk tölteni.