EseményekMotorverseny

Március végére mindenki csúcsformában

Adrenalin HMoto Team kis viki 5Fizikai állapotfelméréssel kezdődött az Adrenalin H-Moto Team motorversenyzőinek a 2012-es felkészülés.

A Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában induló Győrfi Alen ettől az évtől nemcsak versenyzőként, hanem csapatvezetőként is részt vesz a team munkájában. A 22 éves motoros a sportközpont szakembereinek segítségével egyéni edzéstervet állít össze az Alpok-Adria Bajnokságon induló három csapattársának. Reményei szerint március végére valamennyien csúcsformába kerülve várják az idénynyitó futamot.

Alighogy elmúltak az ünnepek, az Adrenalin H-Moto Team négy versenyzője az egyéni futó-, és erősítő edzések után elkezdte a közös felkészülést a 2012-es szezonra. Az idei esztendőben is a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában induló Győrfi Alen, illetve az Alpok-Adria Bajnokság futamain induló Kis Viktória (Superstock 1000), Nagy Győző (Superstock 600) és az elsőségre, valamint az eredményes Európa-bajnoki szereplésre pályázó Gyutai Adrián (125GP) a kecskeméti Formazóna Sportközpont szakembereinek segítségével készül az év feladataira. Az első közös edzésen fizikai felmérésen estek át – erő, erő-állóképesség, állóképesség, hajlékonyság, kardio-teszt –, melynek eredményei alapján egyéni edzésterv szerint kell a bajnoki küzdelmekre csúcsformába lendülniük.

„A csapat valamennyi tagja jó eredményt produkált, így a négyes jó alapokkal kezdheti meg a felkészülését. Egyénekre lebontva mindenkinek átadtuk a felmérés eredményét és a számokból levonható tapasztalatok alapján készítettük el az egyéni edzésterveket. A felmérésen Gyutai Adrián valamennyi feladatnál nagyon jó eredményt ért el, látszik, hogy rendszeresen sportol, edz. Egyedül a testzsírszázalék esetében mértünk 7,2 %-os eredményt, ez a létfontosságú legminimálisabb szintet jelenti, és bizony ezen korrigálnunk kell, hogy a legoptimálisabb 11%-ot elérjük. Kis Viktória esetében a legfontosabb feladat, hogy minél hamarabb elérje a versenysúlyát a segítségünkkel, ami egyébként mintegy három kiló leadását jelenti. Számára a táplálkozásra való odafigyelést, illetve hetente 2-3 alkalommal a közös edzéseken kívül is mozgást ajánlottunk. Nagy Győző állóképessége valamennyire elmaradt csapattársaitól, így neki ezen a téren van pótolni valója, igaz, a helyes táplálkozásra azért neki is oda kell figyelnie. A csapatvezetői feladatokat is ellátó élversenyző, Győrfi Alen eredményei is figyelemre méltóak, számára az előtte álló megterhelő bajnoki sorozat miatt plusz kardio edzéseket építettünk a programjába. Március végéig tart a felügyeletünk mellett a négy sportoló felkészülése, melynek végén egy újabb fizikai felmérés vár rájuk” – értékelte az Adrenalin H-Moto Team versenyzőinek eredményeit Farkas Ágó, a Formazóna Sportközpont személyi edzője, aki Misek Edit és Tűri Virág szaktrénerek segítségével irányítja a négy motoros felkészülését.

Győrfi Alen az eredmények ismeretében úgy vélekedett, a felkészülés kezdetekor elégedett lehet a csapattagok – beleértve a saját eredményeit is – teljesítményével, hisz valamennyien egy hosszabb szünet után egyéni edzésekkel készültek a közös munkára. Ám mostantól csak egyetlen cél lebeg a szeme előtt: csapatát, és benne saját magát is minél jobban felkészítse a szezonra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

„Valamennyiünk előtt adott a feladat: március végére csúcsformába kell kerülnünk, hisz álmainkat csak száz százalékos állapotban valósíthatjuk. Csapatvezetőként és csapattársként is mindent megteszek, hogy mire kezdődnek a versenyek, a lehető legjobb állapotban álljunk oda az első versenyen a rajtvonalra. Amikor csak lehet, együtt fogunk készülni, és hiszek abban, hogy egymást hajtjuk majd bele a még keményebb munkába. Négyünk közül én vagyok a legtapasztaltabb, ráadásul idén mindhármukért csapatfőnökként is felelek, éppen ezért én is készülök számukra személyre szabott edzéstervekkel” – fogalmazott Győrfi Alen.Adrenalin HMoto Team kis viki 1Adrenalin HMoto Team kis viki 2Adrenalin HMoto Team kis viki 3Adrenalin HMoto Team kis viki 4

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük