fbpx

Szolnoki Lilla: Egyszer felültem, azóta sem lehet lerobbantani a motorról

szolnoki lilla ducati 620 sport 3Az én motoros történetem valamikor 5-6 évesen kezdődött azzal, hogy a faluban, amiben felnőttem egy falunapon motoros bemutató volt. Magával ragadott a 2 motoros, a füst, az illat, a látvány. Sok mindenre nem emlékszem, csak az élményre, amit akkor tudtam, hogy örökre szól.

Bátyám legjobb barátja motorozott, emlékszem, volt, hogy elvitt egyszer-kétszer engem is, mert mindig nyaggattam érte. ? De akkoriban inkább csak csodáltam a motorozást, de tudtam, hogy eljön az idő, amikor nekem is lesz. A srácnak szó szerint ez volt az élete.

Aztán egyik nap amikor a srác 21 éves volt, kaptuk a hírt, hogy nagyon nagy baj van. Nem kapta meg az elsőbbséget, és a helyszínen életét vesztette. Mindenkit megdöbbentett, hiszen nála jobb embert nem ismertem. Akkor tört meg bennem valami, és azt mondtam, hogy soha többet nem ülök motorra. Ekkor 16 éves voltam.

Onnantól kezdve teljesen elfelejtettem a motorozást és csak egy fájdalmas seb maradt, és semmi mást nem láttam benne, csak azt, hogy ez mennyire veszélyes. A látvány továbbra is lélegzetelállító volt, hiszen amikor benzinkúton dolgoztam és jött a jó idő és csak jöttek a motorosok a lábam azért beleremegett. ?

szolnoki lilla ducati 620 sport 53 évvel ezelőtt összejöttem a mostani párommal, aki akkoriban készült megvenni az első motorját, aminek én akkoriban nem örültem. Nagyon féltettem, és csak az járt a fejemben, hogy nehogy baja legyen. Végül hazajött egy csodálatos Ducati 620-szal. Gyönyörű volt, csak néztem, és simogattam, teljesen magával ragadott.

Eleinte nem is mertem felülni mögé, hiszen ő is ismerkedett vele, meg hát a rossz emlékek… Aztán egyszer felültem mögé, és mondhatom nyugodtan azt, hogy azóta sem lehet lerobbantani a motorról!

szolnoki lilla ducati 620 sport 1Tavaly sikeres vizsgát tettem, de sajnos csak az A2-t kezdtem el, és nagyobb kategóriára már nem lehetett módosítani. Idén megcsinálom a “nagy A-t” és megörököltem párom gyönyörű szép motorját, hiszen ő olyan már, mint a gyerekem, és nagyon erős érzelmi szálak fűznek hozzá. Hamarosan teljesen rendbe lesz rakva a kicsikém, szóval vigyázzatok rám is az úton !

szolnoki lilla ducati 620 sport 2

 

Küldd el te is a motorossá válásod történetét az email címünkre, és ha felkerül az oldalra, egy Csajok a motoron pólóval ajándékozunk meg.

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE Budapest Média Intézetében Kommunikáció és PR szakon, diplomamunkámat a Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook Hozzászólások