fbpx
HírekMotorokMotorozás

Majdnem lefejezte a kifeszített kábel a motorost

baleset monostorpalyiA szabályosan közlekedő debreceni motorost kis híján lefejezte egy útra kifeszített kábel Monostorpályiban augusztus 26-án, pénteken este.

Tamás annak köszönheti az életét, hogy lassú tempóban haladt és megfelelő védőruházatban volt felöltözve. 

A férfi a nyakán és a csípőjén szenvedett sérüléseket, de szerencsére már otthon gyógyul és próbálja feldolgozni a történteket.

Nagy szerencséje volt, hiszen a nyelőcsövét is eltörhette volna a kábel. Egyelőre járókerettel mozog, mert pontosan a csípőjére esett.

Ki(k) a felelős(ök) mindezért? Még nem tudni, mert ahogyan a Hajdú Online cikkéből kiderül, még ott tart a dolog, hogy senki sem látott semmit, még a térfigyelő kamerák sem, mert a baleset helyszínére nem látnak rá.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás, és az elkövető egyelőre ismeretlen.

Mégis hogy történhet ilyen, hogy egy telefon- és internet kábel csak úgy lóg a levegőben? Azt is olvashatjuk, hogy a HAON információi szerint az “… önkormányzat által rendelt munkálatokat társadalmi munkában végezték, ezért is különösen kellemetlen ez az ügy”.

Valahogyan a “kellemetlen” szó helyett másikat használnék! 

Mindenesetre, Tamásnak fizikailag és lelkileg gyógyulást kívánunk!

Forrás: www.haon.hu

Fotó: www.haon.hu, Magánarchívum: Derencsényi István

 

 

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
1 Hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Vidék
2020 november 20. 08:31

Tudom régi a cikk, de csak most dobta föl a rendszer. Ez egyszerűen gondatlanság. Viszont vannak esetek, amikor teljesen szándékos a dolog, egyik volt diákom mesélte, hogy (ezt most nem szabadna leírnom! Nem PC!) volt egy, hát, nem mostanában lebarnult barátnője, amúgy rendes volt a csaj, csak a família volt egy “kicsit” gáz. Egy alkalommal összebalhéztak, volt fejsze meg nagykés meg minden, ő motorral menekült, és hagytak neki egy kivezető rést, nem vették teljesen körbe. Az volt a mákja, hogy reflexből lehúzta a fejét, mert sejtett valamit. Így a kifeszített bowden csak a sisakjáról szedte le a festéket…

1
0
Would love your thoughts, please comment.x