Búcsú Törpétől: A Honda CBR 125R utolsó útja

Régóta gondolkodtam, hogy ezt leírjam és elmondjam-e, de úgy gondolom hogy sokan vannak és lesznek ebben, vagy ehhez hasonló helyzetben. Az én motoros történetem hat évesen kezdődött egy 1992-es Honda CBR 600 F2-n, amikor is apukám felültetett maga mögé és onnantól már nem volt vissza út. Rengeteg túrára mentünk együtt és rengeteg jó embert ismertünk meg ezek alatt.

Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy én is szeretném azt a bizonyos „leírhatatlan érzést” egy saját motoron is megtapasztalni, és egy ilyen közösség tagja lenni.

16 évesen lett meg az A1 kategóriás jogosítványom, és már akkor tudtam, hogy az első saját motoromtól lesz a legnehezebb “elválni”, ha majd eljön az ideje. Rengeteg túrát, rengeteg új embert, nehezebb és könnyebb napokat szereztünk együtt. Nagyon hálás vagyok ezekért, és mindezt egy csodás motoron volt szerencsém megtapasztalni.

Szeretném nektek bemutatni Törpét, ő egy Honda CBR 125R.

Ez a kis motor volt az, ami talán a legnagyobb lelki támaszt és stabilitást tudta adni, amire valljuk be, egy akkor még tininek nagy szüksége volt.

22.000 balesetmentes km-t tettünk meg együtt két év alatt, ami nem kevés, főleg egy ilyen kis köbcentin. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire lehet kötődni egy “tárgyhoz”, de mégis számomra a másik felem lett.

Nem telt el úgy nap, hogy apukám ne hívott volna fel, hogy mégis merre járok. Erre a válasz általában csak annyi volt, hogy nem tudom, csak megyek. Egyrészt tényleg fogalmam nem volt róla merre is lehetünk, másrészt sosem az úti cél volt a lényeg, hanem amíg benzin volt a tankban addig közösen bolyongtunk céltalanul, össze-vissza és ez így volt szép.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. Egyetértek a Adatvédelmi irányelvekkel Feliratkozás

Kicsi a bors, de nagyon lelkes! – Honda CBR125R 2011 teszt

Egy nagyobb balatoni túráról jöttünk hazafelé, amikor egy hangos, akkor még nem ismert zaj kezdett jönni a blokkból. Magamnak sem mertem bevallani akkor, de tudtam hogy Törpe ezzel az utolsó úttal köszönt el tőlem. Mindig vigyáztam rá és állandóan ápoltam ahogy tudtam. Soha nem gondoltam volna, hogy ennek a kapcsolatnak így lesz vége.

Nem volt fiatal motor, de úgy voltam vele, hogy ilyen úgysem történhet meg velünk, aztán mégis. Amikor már a második szerelő mondta, hogy nem éri meg segíteni rajta teljesen össze törtem.

Ekkor már megvolt az A2-es jogosítványom és a nagyobb motorom is, de valahogy a szívem egy darabja Törpénél maradt. Ez így is fog maradni, de a sok közös kilométer alatt szerzett szép emlékek kárpótolnak.

Azért szerettem volna nektek elmesélni, és leírni a mi történetünket, mert hátha nem csak én voltam így az első saját motorommal, illetve hátha valakinek tudok ezzel segíteni.

Ez az a bizonyos motoros élet. Nekünk ezek nem csak különböző vasdarabok, hanem igenis kötődünk hozzájuk.

Köszönöm, ha elolvastátok és mindenkinek hasonló szuper első motort és élményeket kívánok!