Török motoros túra egyedül 1. rész: Kellett valami, ami kihívást jelent nekem is
Az első alkalommal azért az emberben benne van, hogy próbáljon nem meghalni a csodálatos látványt nyújtó szerpentinen, másodjára – sokkal több motoros tapasztalattal – azért még élvezhetőbbé vált a hegyvidéki kanyargás.
És itt felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy bár nem először voltam szerpentinen, én is elkövettem azt a hibát, hogy fékezgettem ha kellett, ha nem… Ennek meg is lett az eredménye, mert az első benzinkútnál észrevettem, hogy a fékfolyadék nagyon kicsit, de szivárog, és az első fékkar is felpuhult.
Visszafordulni nem volt kedvem, ha szükség lett volna rá, biztosan találtam volna később egy szervizt. A fékhatás egész úton megfelelő volt, persze innentől kezdve szinte végig világított a féklámpa. Summa summarum, nem volt egy túl felelősségteljes döntés továbbhaladni, de visszafordulni csak végső esetben akartam, ez pedig nem tűnt végső esetnek.
Bár csak körülbelül 470 kilométer volt az aznapi szakasz, a rengeteg kanyar, valamint a bámészkodás miatt este 8 óra körül sikerült elérni Argyasudvarhelyre, ahol egy nagyon kellemes 100 éves kis vendégházban kaptam szállást.
A következő napi útszakasz már a Fekete-tenger partján fekvő Constanța városába vezetett. Útbaejtettem közben Bukarestet is, megnéztem kívülről a monumentális parlamentet, de őszintén szólva sokminden nem történt a szinte nyílegyenes útszakaszon.
Maga Constanța nagyon szép, a tengerpartja hangulatos, a szállásom is a tengerre nézett. Este a Plaja Neversea nevű parton bámultam a naplementét, majd visszatértem a hotelbe, hogy aztán másnap nekivágjak az út további részének.
Reggel már tudtam, hogy ha kellőképpen szerencsés vagyok, akkor estére már Rodostóban (Tekirdağ) leszek, és ez eléggé motivált. Összepakoltam, felkötöttem a csomagot a motorra, előkészítettem az útlevelem és elindultam a Negru Vodă-i határátkelőhely felé.
Aztán egy körülbelül félórás várakozás után a bolgár határőr felvilágosított, hogy itt nem mehetek át, menjek át a Vama Veche-i határátkelőhöz. Ettől hirtelen nagyon boldog lettem (irónia), de igazából nem volt mit tenni, így hát követtem a határőr utasításait, és végül viszonylag könnyedén bejutottam Bulgáriába.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Jó túrázóhoz méltón követtem a GPS-t, na meg persze a jelzőtáblákat. Azt tudtam, hogy Várna és Burgasz irányába kell mennem, de Várna után egy ponton valamiért a GPS-t követve lekanyarodtam a főútról a 906-os útra. Ti ne tegyétek…
Röviden erről az útszakaszról csak annyit, hogy körülbelül 80 kilométer lehetett, 200-nak tűnt, nem volt GPS jelem, és a rázkódástól szétment a jobb oldali tükröm csavarja, úgyhogy az az út további részét a táskában töltötte…
Na de annyi baj legyen, igazából ha nagy hiányát éreztem volna, ezt is tudtam volna pótolni, de tökéletesen elég a bal oldali tükör is. És amikor azt hittem, hogy végre túl vagyok a nyomokban utat tartalmazó kátyún, akkor jött a feketeleves: egy kb 10 kilométeres szakaszon fehér kavicson kellett végigevickélni…
Átverekedve magam a kavicstengeren eljutottam Burgaszig, majd onnan gyönyörű, sziklás tájakon a bolgár-török (Malko Tarnovo – Dereköy) határig. Fogalmam sincs, hogy hány óra volt ekkor, de még világos volt. A bolgár határőrök nem voltak túl közlékenyek, nem igazán tudtam velük kommunikálni, és a világnak ezen a táján már nagyjából tudjuk mit is csinálhattam volna a felsőfokú angol nyelvvizsgámmal, de azért próbálkoztam.
Az előttem lévő ukrán motorosokat vígan továbbengedték, persze én egyedül nőként már gyanús voltam. Ezt egyébként még meg is tudom érteni, valószínűleg nem mindennapos látványt nyújtottam.
