EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

2013: A kezdetek – 9 nap alatt, 6 országban motorral

motoros tura hat orszagban 2013 14Amíg nem voltunk családosok, 2013-tól 2016-ig mentünk amikor csak tudtunk, mert tisztában voltunk, hogy amint gyermekeink lesznek, évekre elfelejthetjük a nagy túrázásokat, de még a kisebbeket is többnyire. Így nekivágtunk Európának, többször is.

Mikor elkezdtem nagymotorozni, egyből világ-körüli utak jártak a fejemben, de persze azért nálam sem úgy megy, hogy felülök és uzsgyi. Mivel időben és pénzben korlátozottak vagyunk, mert mint minden normális ember, mi is munkából élünk, el kell tartani magunkat, vinni kell a háztartást, stb.

2013-ban, rutintalanul, de kitaláltuk, hogy akkor indulás. Augusztust találtuk erre legjobb időzítésnek és a további nagy túráinkon is mindig augusztus közepét céloztuk meg, mert akkor általában egy hosszú hétvége is belefért és nem kellett külön szabadságot kivenni. Meg többnyire akkor már minden hágó járható, nem igen vannak már havazások sem.

Szóval a Párom kitalálta, hogy akkor szervezzem meg. Először próbáltam interneten kutakodni, hogy akkor merre is kellene menni? Én már ekkor tudtam, hogy a kanyargászásokat élvezem a legjobban, nem vagyok az a 10 méterenként álljunk meg fotózni, inkább haladjuk, élvezzük a motorozást. Persze nem vagyunk elvetemültek, néha megálltunk pihenni, figyelve hol van lélegzetelállító táj, amiben kicsit gyönyörködhetünk és készíthetünk szép fotókat.

motoros tura hat orszagban 2013 1Kinéztem elsősorban Gräzot, hogy egy pici városnézés is legyen, a bledi tavat, Triglavot, a Dolomitokat Cortina d’Ampezzo fele, de az igazi célom Svájc volt, mert kiskorom óta elvágytam oda. Na meg még motorral, mikor mindig azt hallottam mindenkitől, hogy gyönyörű a táj, jó minőségű utak vannak…

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Szóval fogtam a Google Maps-et és elkezdtem kijelölni, variálni az útvonalat. Belőttem, hogy kb. napi 2-400 km-t tudunk megtenni és muszáj is, mert 9 napunk volt, hogy eljussunk Svájcig meg vissza.

motoros tura hat orszagban 2013 2A booking.com futott a fejlécen és kerestem, hogy hol elérhető épelméjű áron még viszonylag minőségi szálláshely, mert azt megbeszéltük, hogy sátorozni nem vagyunk hajlandóak és saját fürdőszoba KELL. Na meg a reggeli is, mert nincs időnk arra, hogy reggelente még boltot vadásszunk, szendvicseket készítsünk.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

ekime6

29 éves, 3 gyermekes anyuka vagyok. 2017-ben végeztem gépjárművezető szakoktatóként a Nyíregyházi Egyetemen, gyakorlati- és elméleti oktatóként, ABCDE kategóriában. 2010 óta a szakmában mozgok. Többek között autósiskolánál és műszaki vizsgabázison is dolgozom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük