EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

2013: A kezdetek – 9 nap alatt, 6 országban motorral

motoros tura hat orszagban 2013 3Viszont mivel kvázi nekünk ez volt a nyaralás, kajára nem sajnáltuk a pénzt. Étteremben vacsoráztunk, miután ebédelni kb. sosem álltunk meg. Napközben max. 1-2 csokiszeletet nyomtunk be mindig, hogy egy pici energiát pótoljunk, de minket többnyire a kaja csak elpunnyasztott, nem tudtunk élvezettel motorozni teli pocakkal.

Szóval az útvonal mentén próbáltam mindig szállásokat vadászni. Minden napra kinyomtattam a megtervezett útvonalat és a célnál keresve szállásokat, kiirkáltam a lapra. Mivel úgy gondoltuk, nem foglalunk szállást, majd mindig igyekszünk megtartani a napi kvótát és majd helyben foglaljuk.

Na ez az olaszoknál rögtön megtört a 2. napon. Akkor Pordenone közelében 3 szállást is kiírtam. Na a 3.-ban volt EGYETLEN szabad szoba. Persze vasárnap volt, MINDEN ZÁRVA, így az étterem része is… Akkor vadásszunk! Szerencsénkre volt egy pizzéria, persze 2 km-es sorral, ahol rendelhettél, de csak elvitelre, helyben nem tudtál fogyasztani.

Szóval reggel 7-kor reggeliztünk és este 7-kor még épp sorban álltunk. Felemelő volt. Azóta az olasz tervezésekkor mindig figyelembe vettem a vasárnapi zárvatartást, és hogy ezek folyton sziesztáznak napközben, amikor szintén semmi nincs nyitva. Óvatosan az olaszokkal! Ők tudnak élni! Ezek után amúgy mindig előző este lefoglaltuk a következő napra a szállásunk. Biztos, ami biztos.

motoros tura hat orszagban 2013 5Észak-olaszban egy gáz van még… TELE VAN TURISTÁKKAL! Szóval Ampezzo fele még dugóztunk is. Mivel nem ismertük a helyi szabályokat, nem voltunk jártasak a külföldi motoros dolgokkal, vagy fél órán át nem mertünk előre menni… Aztán persze meguntuk és csak elkezdtünk csorogni, miután láttuk, hogy nem egy motoros simán elhúz.

Jól tettük, mert 12 km-es sor volt! És nem volt baleset… De legalább szép volt a táj.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

motoros tura hat orszagban 2013 6Passo del Tonale-ben volt a következő szállásunk. Annyira hideg volt, hogy a hotelben dunyhatakaró volt. Innen már Svájc fele volt tervezve és mikor Párom állította össze a GPS-ben az útvonalat, akkor jött rá, hogy Stelvio mellett vagyunk. Én azt se tudtam, hogy az micsoda.

Megkérdezte, hogy mehetünk arra? Miért ne? Szóval rutintalanul belevágtam. Mikor megláttam, majdnem lefordultam a motorról, hogy én ezt nem élem túl. Fel is értem és le is szerencsére. Igaz, kb. 2 óra alatt… Szóval már délelőtt hulla fáradtan lehetett menni 200 km-t.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

ekime6

29 éves, 3 gyermekes anyuka vagyok. 2017-ben végeztem gépjárművezető szakoktatóként a Nyíregyházi Egyetemen, gyakorlati- és elméleti oktatóként, ABCDE kategóriában. 2010 óta a szakmában mozgok. Többek között autósiskolánál és műszaki vizsgabázison is dolgozom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük