HírekEseményekMotoros túra

Motoros felvonulással nyitották a rózsaszín októbert

Motorral a mellrák ellen 2021

A Magyar Rákellenes Liga immár ötödik alkalommal szervezte meg az elmúlt hétvégén „Motorral a mellrák ellen” motoros találkozót és felvonulást, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és az érintettekre.

1985 óta október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A mellrák színe a rózsaszín, ezért szombaton a motorosok is rózsaszín pólóban vonulnak végig a városon, a Tranzit Art Cafe-tól egészen a Hősök teréig.

A motoros találkozó ötlete a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezetétől származik. A község nevében feltűnő Szent Ágota nem más, mint az emlőrákosok védőszentje. 2017 óta szeptember utolsó szombatján, a motoros felvonulással veszi kezdetét az október, a Mellrák elleni küzdelem hónapja.

A mellrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége Magyarországon. A 2020-as adatokat tekintve 100.000 lakosra vetítve 77,3 esetben diagnosztizálták a betegséget, ezzel az Európai országok között Magyarország a 19. helyet foglalja el.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Mumusunk a mellrák

Az emlőrák okozta halálos megbetegedések tekintetében Magyarország a 8. helyen áll az Európai országok között, 17,3/100 000 nőre jutó halálozási aránnyal. A Nemzeti Rákregiszter és a KSH adatai szerint a halálesetek száma többnyire stagnál a gyógyítás fejlődésének köszönhetően, a diagnosztizált betegek száma azonban növekszik. Évente közel 9000 új beteget diagnosztizálnak.

Az életkor előrehaladtával a megbetegedés kialakulásának kockázata fokozódik, 80 százalékban 50 év feletti nők vannak az érintettek között.

Motorral a mellrák ellen 2021

A kor és a nem mellett mi fokozhatja a mellrák kialakulásának kockázatát?

  • Ha a családban már volt emlőrákos megbetegedés, különösen I. vagy II. fokú rokonnál, ez főleg a 45 év alatti megbetegedéseknél fontos tényező.
  • Nagyobb eséllyel fejlődhet ki emlődaganat azoknál, akik menstruációs életperiódusa hosszabb a normálisnál, ha 12 éves kor előtt kezdődött, vagy késői, 55 év feletti menopauza esetén.
  • Ha valaki 30 éves kor felett szül vagy gyermektelen.
  • Hormonális fogamzásgátlók, ösztrogén tartalmú gyógyszerek szedése, túlsúly esetén.

Az emlőrák felismerésében kulcsfontosságú a fiatal kortól rendszeresen alkalmazott önvizsgálat, amit 20 éves kortól havonta érdemes elvégezni. A leginkább érintett 45-65 éves korcsoport szűrésére a szervezett, kétévenkénti behívásos népegészségügyi mammográfia nyújt lehetőséget. (Ezek a szűrések csak rövid időre álltak le a járványhelyzet miatt, de aki emiatt nem kapott behívó levelet, idén még mindenképpen sorra kerül.)

A részvételi arány még mindig alacsonynak mondható, csupán 40% körül van. A szervezett szűréseken elindulásuk óta már több mint 100.000 rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizáltak. Ajánlott fiatalabb korban rendszeres szűrésre járni azoknak, akik a veszélyeztetettek közé sorolhatóak.

Mik a mellrákra utaló tünetek?

  • tapintható csomó/idegentest érzés a mellben,
  • piros gyulladt megnagyobbodott emlő, alakja megváltozik,
  • váladékozás, behúzódó kifekélyesedett bőrfelszín, láthatóvá válnak a vénák,
  • Késői stádiumban: a csontáttétek miatt törések, a tüdő áttétek miatt fokozódó légzési és keringési elégtelenségek.

Ma már a fiatalok könnyen elsajátíthatják a megfelelő önvizsgálati technikákat, hisz a Magyar Rákellenes Liga szervezetten tanítja az önvizsgálatot középiskolások számára, mert a daganat korai felismerése életet menthet.

A Magyar Rákellenes Liga által országszerte szervezett hagyományos rózsaszín sétákról és egyéb rendezvényekről a Liga honlapján és Facebook oldalán tájékozódhatunk.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük