Hírek

Mumusunk a mellrák

1357Kétségtelen, hogy a motoros nők nagyobb feltűnést keltenek, mint hasonló helyzetben a motoros férfiak… bár addig, amíg le nem veszik a bukósisakot és a bőrdzsekit, végülis majdnem mindegy.

Míg a nagyobb férfiakból álló motoros társaságok a Toy Run keretében – most már nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is – elsősorban gyermekkórházakat támogatnak játékkal és valami komolyabb berendezéssel, a motoros nők szervezetei a mellrák elleni kutatásra specializálódtak. Világszerte évente több ilyen megmozdulást szerveznek.

A Women’s Motorcyclist Foundation, Inc. (női motorosok alapítványa) például minden évben megrendezi a Pony Express Ride nevű túráját. A közös motorozáson öt nap alatt az amerikai aranyláz ismert helyszíneit látogatják meg, és közben adományokat gyűjtenek.

Az 1983-ban létrehozott alapítvány első alkalommal 1993-ban szervezte meg a “Women Riding for Research” nevű túrát, ahol a résztvevők 13 339 mérföldet (kb. 24 000 km) tettek meg, miközben 25 000 dollárt gyűjtöttek össze a Susan G. Komen mellrák alapítvány javára.

Azóta az összegyűjtött összeg évről-évre nő, és immár nem csak a túrákon, hanem saját szervezésű női motorosoknak szóló többnapos fesztiváljaikon, motoros továbbképző tanfolyamaikon és konferenciáikon is gyűjtenek. A 2007-es Pony Express Ride-ra, amit szeptember 17-22. között rendezek, már most elkezdték toborozni a résztvevőket, és gyűjteni az adományokat.

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük