fbpx

8 tanács motoros túrázóknak

omv motor 3Lendületet kapott idén az új motorok magyarországi értékesítése. Az első félévben ugyanis itthon 2399 új kétkerekűt értékesítettek, ami 35 százalékos növekedés az elmúlt év ugyanezen időszakához képest – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének friss, július elején publikált számaiból.

Az OMV a nyári szezonban kiemelt figyelmet fordít a motorosokra, ezért egy kifejezetten nekik szánt termékportfoliót vezet be töltőállomásain. A vállalat a kampány során együttműködik az első magyarországi, kimondottan motoros túrákat szervező Rhino Tours utazási irodával, akikkel közös fejlesztésben jelenítik meg túraötleteiket és javaslataikat Kanyarnapló néven.

Ehhez az is hozzá tartozik, hogy a szervezet erre az évre 3300 motorkerékpár értékesítését prognosztizálta, vagyis ennek háromnegyede már az első hat hónapban összejött. Ez alapján aligha túlzás, hogy jó úton halad a hazai forgalmazás és fokozódik a motoros élet is.

A számok is arra utalnak, hogy teljes fordulatszámon pörög a motorosszezon, ami számos lehetőséget ígér a túramotorosok számára. Több napos túra lehetősége azonban még így sem fér bele mindenkinek. Sokaknak a munka utáni, vagy a hétvégék rövidebb gurulása marad.

Éppen ezért szeretne az OMV figyelmet fordítani a motoros társadalom minden tagjára, s olyan szolgáltatásokat nyújtani számukra, amely a kétkerekű gépekkel érkezők lehető legszélesebb igényeit kielégíti. Így pedig egy-egy alkalomszerű, vagy hétvégi motorozás is maradandó élmény lehet.

Ennek egyik markáns eleme, hogy július közepétől a vállalat töltőállomásain már elérhető lesz a mintegy 100 éves múlttal rendelkező Caramba GmbH kifejezetten motorosoknak szánt termékportfoliója, amelynek része például a lánctisztító, a lánckenő spray, lakkápoló vagy a sisak- és plexitisztító.

A német vállalatot az európai vegyipar leginnovatívabb cégei között tartják számon, amelynek előnyeit vásárlóik is élvezhetik, hiszen folyamatosan olyan korszerű és hatékony termékekkel jelennek meg, amelyek messze túlteljesítik a vonatkozó környezetvédelmi előírásokat.

Az OMV ezzel a bővítéssel is azt szeretné biztosítani, hogy a motoros utazás mindennapos igényeihez szükséges eszközök is rendelkezésre álljanak a töltőállomásokon. A hosszabb-rövidebb utak előtt pedig az apró műszaki ellenőrzéshez szükséges eszközök, például keréknyomás-ellenőrzők mindig elérhetőek legyenek.

 

Nincs még vége, lapozz!

Kattints ide: Motoros Film Adatbázis

5 1 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x