Project Transylvania – Egy nő és egy Triumph Bonneville Erdélyben
Közel egy éve érleltem az ötletet, hogy kellene tenni egy kört Erdélyben. Akinek elmeséltem, sajnos senki nem osztotta a lelkesedésemet.
Az osztrák utak szerelmesei megriadtak azoktól a hírektől, amik a román utak minőségéről szólnak. A „csak lassan megyünk, nézelődünk” indítványom sem talált még soha értő fülekre. És teljesen idegen csapathoz sem akartam csatlakozni, így maradt, hogy egyedül vágok neki az útnak. Tehát kellett egy terv!
Amit tudtam,
- hogy a motorom jó. Persze egy Triumph Bonneville nem is lehet más. Arról most nem nyitok vitát, hogy mennyire túramotor, mert semennyire. De én már elég sok túrán túl vagyok vele, és remélem még nagyon sok áll előttünk. Viszont két nem elhanyagolható jellemzőjével számolnom kell. Az egyik a pakolási lehetőségek. Ha nem akarok az ülésre gumipókozni csomagkupacokat, akkor be kell férnem a két oldaltáskába. Nem gond. Tiszta alsónemű, pólók, dupla magnézium, láncspray, defektjavító, éppen befér. Mondom, hogy megoldható. A másik a 16 literes tankja. Mindig miattam kell megállni tankolni, ezért nem árt, ha útba esik egy-két benzinkút.
- hogy tudok menni egy nap 9-10 órát és legalább 2 óránként meg kell állnom egy kicsit. Nem, nem kilométerben számolok. A fáradtság nálam az idő függvénye. Így viszont egy napom elég tág kilométer-határok között mozoghat, tehát szeretem előre megismerni és megtervezni az útvonalamat. Azt azért előzetesen megjegyzem, hogy senki nem tudja, Romániában éppen hol bontják el a teljes utat akár 5-10 km hosszan.
- hogy nem baj, ha esik, ha fúj. Kipróbált és jól bevált nadrágom és dzsekim már átsegített felhőszakadáson és egész napos esőn is. Szintén vízálló csizmámat sem most kellett betörni. Szóval ronggyá áztam már párszor. Speciális mellkas- és derékerősített aláöltözőim pont ott védenek, ahol először érzem a hideget. Bukósisakom is bejáratott darab, különös problémám nincs is vele, de a „sohabenempárásodó” plexi szerintem még mindig csak a mesékben létezik.
- hogy a mostani túrán a Transzfogaras és a Transzalpina nem maradhat ki – csak nehogy transzba essek – és jó lenne Torockón ébredni. Csupán négy napot engedélyeztem magamnak, így az is nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy nézelődős túra lesz és szigorúan be kell tartanom a tervet, hogy végigérjek a napi szakaszokon.
Pontos terv és felkészülés után, indulás.
1. nap, irány Szászsebes.
A Gyerek már alig várta, hogy elinduljak. Persze ezredszer nyúztam már, hogy mit csináljon hétfőn, kedden, szerdán az iskolában, mit húzzon fel, hogyan készüljön össze… Pedig tudtam, hogy Apával tök ügyesen meg fogják oldani.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Hát akkor indulás. Szegedig az M5-ön senki nem volt körülöttem csak az eső. Az M43-on már kezdtem magam úgy érezni, mint egy rossz westernben és vártam, hogy ördögszekereket fújjon át előttem a szél, de semmi és senki. Azért én mentem. Nagylaknál gyorsan átjutottam és továbbra is a pályán gurultam.
Arad közelébe érve bekapcsoltam telefonomon a GPS-t és megpróbáltam megtölteni lelkemet némi ősmagyar érzelemmel, mégis csak történelmi vidékre értem. Hát a GPS nagyon jól jött, mert a táblák alapján legalább 3 kereszteződésnél vesztem volna el.
A városon átvezető út élményét nem is tudom mihez hasonlítani. Nem igazán lélekemelő. Nagyon szürke, nagyon borús, nagyon nyomasztó, de a benzinkutas lány legalább beszélt magyarul, igazán kedves volt és pontos időjárási körképet adott. Továbbra is esni fog.
Arad után a 7-es főút már mozgalmasabban telt. Szabadhelyen (Sambateni) döbbenetes paloták között suhantam, majd a Maros folyását követve kimondottan jót motoroztam Déváig. Nem terveztem várnézést, így csak messziről kattintottam egy fotót és Szászsebesig (Sebes) már meg sem álltam.
Nagyon örültem, amikor a szállásom parkolójában két német motor mellé betettem a Bonne-t. Reméltem, hogy személyesen tudok találkozni velük és kifaggatni őket, merre jártak, hova tartanak. Ez másnap meg is történt.
