Dzsyna: nem motoron kerültem le a futószalagról
Sose voltam egy olyan igazán csajos csaj. Nem tudom megmagyarázni miért, világ életemben fiú barátaim voltak, az ovitól kezdve egészen napjainkig.
Nem mondom (sajnos) 1990-ben nem motoron kerültem le a futószalagról, a családomban sem volt motoros. Szó mi szó, bár kiskoromban nem volt módom motorozni, a szabadidőm, gyermekéveim sose a babázás töltötte ki, annál inkább a foci, a sportok, minden amit a fiúk is imádtak játszani. Szegény szüleim növekvő ijedtségére (akkor még nem tudták, hogy visszasírják még ezeket az időket).
Telt múlt az idő, kezdtem bontogatni szárnyaim a rajzolás terén, érdekelt a szerelés (bár abban az időben autó szerelésre volt csak módom, lehetőségem hogy lelkes kisinas legyek). Legközelebbi motor, ami szóba jöhetett 11 évesen a robogó volt. 🙂 Akkor még nem volt keresetem, csak álmodoztam róla, hogy egyszer majd sikerül.
Nem tudom, hogy csak hitegetem magam a sorssal, vagy tényleg létezik, úgy alakult az életem, hogy egy csornai vérvételt követően másnap a győri Petz kórházban találtam magam, teljesen egyedül. Vizsgálatok sorozata, vérvételek és újabbnál újabb tűszúrások minden nap, mivel a máj enzim értékeim a normális 3-4 szeresét is túllépték. Átéltem, hogy a főorvos kihívja az ágyam mellől a szüleim, s egyedül hagyjanak hogy 6 szemközt beszélhessenek. Hepatitis C-t diagnosztizáltak… ez számomra egyenlő volt a halállal.
Sokan ítélik meg az embert a kora alapján, de egy 12 éves is jól tudja, mit jelent, ha sírva jönnek vissza a szülei, tudja, mit jelent az, hogy vége az útnak. Vége, mielőtt elkezdődhetett volna. Félelmetes érzés úgy elmenni, hogy még nem is éltem. Hiába volt mellettem mindenki, mindenkin éreztem a sajnálatot, ami még jobban ledöntött. Nyomasztott a karantén, és fájt az egyedüllét.
Érdekes, hogy az utolsó pillanatokban mi megy át az emberen. Ilyenkor döbbenünk csak rá igazán, hogy mennyi mindent nem láttunk még, hogy mennyi mindent szerettünk volna még csinálni. Talán sose tudom majd megmagyarázni miért, de az egyik nap arra gondoltam, hogy még sose motoroztam… Egyre jobban fájt utána a szívem: világot látni és motorozni, úgy éreztem értelmet adott volna mindennek, de még sohasem élhettem át.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Egy hétig ‘barátkoztam’ a halállal, míg a sors közbelépett: hibás volt a diagnózis, nem hepatitis! Hihetetlen érzés volt, visszakaptam az életem! Szó szerint újjászülettem, akkor és ott megváltozott bennem minden. Új lapot nyitottam az életemben. Amit akkor úgy éreztem, hogy sohasem élhetek már át, most ott hevert előttem, és én mindent kamatostól akartam bepótolni.
Dzsyna profilja
További vizsgálatok következtek, egyik vizsgálatról a másikra passzoltak, de nem találták a baj forrását. Valahol kimondhatatlanul örültem az új esélynek, az új életnek, valahol viszont ismét egyedül maradtam, kétségek között, bezárva a 4 fal közé. Rengeteg emberrel találkoztam, sokan megfordultak a szobámban érdeklődni, hogyhogy még mindig ott vagyok. 12 éves kislány voltam, unatkoztam, kellett mellém valaki. Vagy valami..?
Sose felejtem el azt az estét, amikor kivittek motorozni. Ennyi véletlent nem tudtam elhinni. Sose fogom elfelejteni azt az éjszakai gurulást, a nagy bukót, a nyakamra tekert sálat, a lámpák, a kirakatok, az autók fényét, és azt az érzést, ami képes volt minden fájdalmam feledtetni. Boldog voltam és szabad, tudtam mit akarok: motorozni! Bár nem értettem hozzá, és sokáig csak ‘erhat’-ként ismertem, lenyűgözött a ‘nagy kék motor’.
