Dzsyna: nem motoron kerültem le a futószalagról
Az életemben mindig akkor kapok segítséget vagy löketet, általában a semmiből, amikor a legkilátástalanabbnak látom a helyzetem, amikor már legszívesebben feladnám, akkor jön a segítség, valaki vagy valami mindig kiránt a kétségek közül. Így történt most is, karácsonyra megörököltem barátom első motorját, a kis Romet Kadettet, a két sebességes csodát. Művészet volt vezetni, nem is mindenkinek sikerült, nekem is jócskán bele kellett tanulnom, de a lehetetlen nem létezik, sikerült és imádtam vezetni.
Az utcabeli trógerfighterkedések és falu-racek aktív résztvevője lettem, eszetlenül és határok nélkül mentem, poros, kavicsos, gödrös kanyart koppgázon bevettem, lett is belőle esés, az adrenalinlöket után pedig egy finom csípőzúzódás anyu nagy örömére, de hát ebcsont beforr nem?
A kórházban sikeresen összevesztem az orvossal. Mikor kérdezte mire volt ez jó, mondtam neki, 2 motoros van: aki már esett, és aki még nem. Ő kijavított, szerinte 2 motoros van: aki még él, és aki már nem. Ezen vitatkozhatnánk, de anyu elrángatott és megvárta amíg lehűl az agyvizem.
Városon belül nagyon jól szuperált a kis gép, de messzire sajnos nem mehettem vele (pláne nem jogsi nélkül). Rövid simsonos időszak után áprilisban összejött annyi pénz, hogy némi szülői támogatással elkezdhettem a jogsit. Iszonyat nyögve nyelősen haladt az oktatás és a vizsgák. Júniusban eljött a nagy nap: hosszas keresés után rátaláltam a nagy Ő-re, egy 89-es évjáratú MZ-re! Rövid egyeztetés után elmentünk Pestre megnézni a drágát. Szerelem volt első látásra!
Van az ember életében az a pillanat, amikor érzi, hogy az más lesz mint a többi. Ez egy ilyen pillanat volt, tudtam hogy Ő lesz az. Motorszám ellenőrzés, iratok, szerződés és papírmunka, s kis idő múlva már a Transporter hátuljából csodálhattam első, igazán saját motorom. Apu (és a VFR-es családtag, aki segített elhozni MZ-t) nagyon büszke volt rám, ám anyu kicsit másabb szimering volt.
Már évek óta hajtogattam neki, hogy egyszer megveszem a saját motorom, de igazán sose hitte el, gondolta magában majd kinövöm. Nem így lett. 3 napig jóformán szóba se állt velem, mert megvettem, apuékkal, mert cinkostársaim voltak, segítettek elhozni.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Ahogy hazavittük MZ-t, a barátokkal neki is álltunk szétszedni. Vázig levetkőztettük, rendbe akartam tenni, mire meglesz a jogsim. Rendbe raktuk az elektronikát, formára vágtuk a hátsó sárvédőt, vettem rá új hátsó gumit, új kormányt kapott, később pedig 150-es hengert és sport auspuffot. Levettem az idomokat és átfújtam. Eredetileg Repsol design-t szerettem volna neki festeni, már csak a poén kedvéért is, ám a körülmények közbeszóltak. Sokat dolgoztam már rajta és tönkrement, belenyúltak a festésbe.
Már nagyon motorozni akartam ezért nem álltam neki másodszorra is ennek a hosszú folyamatnak, olyan festést akartam, ami viszonylag szép és minél gyorsabban megvan, had mehessek. Az alapozást leszámítva kb. 2 nap alatt elkészültem a festéssel, az utolsó nap hajnali fél 5-kor hívott fel anyu, munkába menet előtt, hogy mi az, hogy még mindig festem a motort?! Azt a szidást, amit akkor kaptam nem kívánom senkinek, de ha valahogy még egyszer ilyen helyzetbe kerülnék, még egyszer megcsinálnám, nem bántam meg.
Augusztus végére elkészült az MZ, jól egybeidőzítve a jogsimmal. Hihetetlen volt! Egy álom valóra vált! Szabad voltam, mint a madár és olyan boldog, mint még sose! Gyönyörű idők voltak, az első út, az első éjjeli gurulás, az első esőben motorozás, (később az első hóban motorozás) az első hiba, az első szerelések, és még az első esések is ide tartoznak. Bárcsak az MZ-nek ne lett volna baja. Hálisten a lábtartó felér egy bukógombával.
