Hírek

Egyetlen nő a Himaláján

klaudia honeder2A Raid de Himalaya Rally, minden idők egyik legjelentősebb és legkalandosabb túraversenye idén tizedik évébe lépett. Az október elején zajló nyolc napos futamon összesen 132 induló volt, ebből 35 bátor versenyző vágott neki motorkerékpárral. Az egyetlen motoros nő végül ötödik helyen végzett.

Az indiai Shimlából induló és a ladahi Lehben végződő verseny a 1999-ben összesen 19 csapattal kezdődött. Idén több különböző kategóriában álltak a rajthoz a versenyzők, és még az indiai hadseregnek is 10 saját egysége volt, valamint összesen nyolc nő és három külföldi versenyzett a legjobb helyért. X-treme és Adventure Trail (AT – kalandor) kategóriákban nevezhettek a részvevők.

Az előbbi kategóriában csak profik állhattaka rajthoz, így 35 motoros és 37 autós csapat indult. A kalandor kategóriában amatőrök és kezdők járták végig az utat, ebben a kategóriában 60 csapat állt rajthoz kizárólag négykeréken, családjuk vagy szeretteik kíséretében.

Ez a verseny az egyik legkeményebb az összes hasonló rallyhoz képest, hiszen itt nem csak a nehéz, sziklás úttal, hanem az egyre ritkuló levegővel, és a kellemetlen időjárással is meg kell birkózniuk a versenyzőknek. A hegyen legtöbbször erős szél fúj, de nem ritkák a viharok, a hatalmas esőzés vagy a havazás sem.

A Raid de Himalaya Rally nem való mindenkinek. A versenyzőknek nagy akaraterőre van szükségük, hogy megküzdjenek az elemekkel a túra 2050 kilométere alatt. A versenyzők idén érintették a világ második legmagasabb motorozható útját a Taglang la hágót is az indiai Ladakhban, ami egy 5359 méter magas átjáró a Himalayában. A szervezők hónapokig tervezték az útvonalat, hogy kalandos, de egyben biztonságos is legyen.

Az osztrák Klaudia Honeder idén második alkalommal indult a Raid De Himalaya terepralin, és állítása szerint egyben utoljára is. A Suzuki DR660-nal versenyző hölgy idén 39 éves. Teljesítménye példaértékű és mindenképp említésre méltó, hiszen a 35 motoros között egyetlen nőként alig csúszott le a dobogórol ötödik helyezésével.klaudia honederklaudia honeder1raid himilaya1

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük