fbpx

Négy kerékről két kerékre

 

”Celebek” (Kustánczi Lia, Kovács Áron, Szabó Győző, Hajas László, Talmácsi Gábor, Kovács Koko István, Gergely István, Müller Attila, Uszkó László, Szűcs Sándor, Tóth Sándor, Sípos Imre, Molnár Imre, Bebe, stb.) és rendőrök vegyültek velünk. Nem volt csoportosulás sem nemi, sem vallási, sem pediglen politikai meggyőződésből. A különbségek – ha voltak is – ott és akkor elolvadtak, csak egy valami számított: a gyerekek, akikért aznap eljöttünk.

– Köszönöm Isti, hogy elvittél a motoroddal!                                                                                                                     
– Nem, Én köszönöm neked, hogy eljöttél velem, és hogy elvittél az öledben egy körre. – válaszoltam.

Mi kell ahhoz, hogy életre szóló élményt szerezhessünk valakinek, akit nem is ismertünk azelőtt? Még hazafele is ezen gondolkodtam. Egy fél nap az életemből? Egy tank benzin? Ennyi volna csupán? Nem, mindenki kellett ehhez: a szervezők, a rend őrei, a motorosok, de még ez is nagyon kevés volna. A legfontosabb, hogy kellenek azok, akik hagyják magukat meglepni! Azok a kisemberek, akik szárnyaszegetten is képesek voltak velünk repülni egy kicsit. Akik a „négy kereket” leváltották „két kerékre”, mert bíztak benne, hogy bízhatnak bennünk.

Érdekes volt még látni azt, hogy a rendezvényre hogyan harap a média, de csak néhány másodperces hír lettünk. Elgondolkodtató, nem? Most nem ment motoros 300 km/órával az autópályán a kocsik közt cikázva, most nem egykerekezett vasparipa a menet irány szerinti baloldalon, most nem közlekedett senki úgy, hogy „szervdonorként” emlegethesse a híradó. Most motorokkal hívtuk fel a figyelmet a mozgásukban korlátozott kisgyerekekre. Ennek nem sok hírértéke volt. Talán éppen ezért éreztük mi motorosok szívbemarkolónak az egészet. Éppen mi, akik csak azért motoroznak, hogy még szabadabbak lehessenek, mint általában. Most azoknak adtunk szárnyat, akik még lépni is alig tudnak.

És, hogy ez mibe is került pontosan? Kit érdekel?

– Nem maradtok még egy kicsit velünk? – kérdezte a mellettem lévő motoros kis utasa, mikor meglátta, hogy készülődünk a haza indulásra.
– Haza kell mennünk, sajnálom! Ahogyan hallottam az uzsonna már vár benneteket az étkezdében! FUTÁS fel és jó étvágyat hozzá! – szólt a kislány után volt pilótája fanyar vidámsággal.

A kerekesszék megállt, hátranézett belőle kis gazdája és azonnal elmosolyodott: „Rohanok!” – válaszolta, aztán elnevette magát. 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x