fbpx
CsajokKiemeltMotoros csajok

Lusthaus Anett: jóban rosszban együtt gurulunk

lusthaus anett 03Mindig is vágyam volt, hogy motorozzak, de gyerekként erre nem volt lehetőségem.

Amikor elértem a 21 évet, pont olyan jogszabályok voltak érvényben, hogy egyből nagy “A” kategóriát tudtam megszerezni, nem kellett A1-gyel kezdeni. Így amikor a gyakorlati oktatásra került a sor, az oktatóm kérdezte, hogy min motoroztam eddig, mire a válaszom az volt, hogy még robogón se.

Végül egy gyors Simson, majd MTZ próba után ültetett csak rá a Hondára, amin végül levizsgáztam elsőre mindenből. Bár a forgalmi vizsga előtt a megszokott Honda megadta magát és egy Kawasakin kellett befejeznem jogsiszerző pályafutásomat.

Egy pár száz kilométer megtétele után egy Kawasaki ZZR400-on, egy “rövid” 6 éves kihagyás következett, majd 2,5 éve megvásároltam az első Honda CBR600 motoromat. Ezt fél évre rá össze is törte egy figyelmetlen autóstárs.

Szerencsére nekem nem lett bajom, de a motor totálkáros lett, így egy újabb, szebb és jobb CBR600FS lett a kiszemelt, akivel azóta is jóban rosszban együtt gurulunk. A képeken már Ő látható.

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x