fbpx

Négy kerékről két kerékre

Avagy a kerekesszék üléséből egy sportmotor nyergébe vezető úton…

Mibe is kerül pontosan egy életre szóló élmény? Mit kell tennünk azért, hogy olyas valamit tudjunk megadni, ami felhőtlen mosolyt varázsol egy „sérült” gyermek arcára? Vajon mi ennek az ára pontosan? Ez és ehhez hasonló dolgok kavarogtak a fejemben, mikor begördültem a budapesti Nemzetközi Pető Intézet nagykapuján motorbiciklimmel, hogy várhatóan 60 másik motoros társammal együtt keressük meg a választ a fenti kérdésre.

A motorok, összesen több mint 6900 lóereje mind csak egy valamire várt zuhogó, dübörgő kipufogókkal. Gyerekekért jöttünk, akik szinte járni sem tudnak mindenféle külső segítséget nélkülözve. Még ha csak 30 percre is, de repíteni szerettük volna őket a szabadság mámoros szárnyain vasparipáink nyergében. A kerekes székek üresen parkoltak a járdán, a járókeretek is gazdátlanul árválkodtak a padok mellett, a járóbotok letámasztva unatkoztak az asztaloknál, mert gazdáik tetőtől talpig motoros védőfelszerelésekben feszítettek motorjaink hátsó ülésén. Indulunk!

Az igazi élményt a Lánc hídon, az Alagúton és a Szabadság hídon való gurulás jelentette a gyerekeknek. Mosolyogtak, integettek a lezárt, belvárosi útvonalon (8 km.) egyszersmind ünnepeltették magukat a visszaintegető járókelők és autósok által szegélyezett útszakaszon. Ezúton mondok köszönetet a motoros rendőrök parádés teljesítményét illetően, amely lehetővé tette a tempós, folyamatos haladást az igen csak nagyszámú „ménes” számára.

Még több kép a galériában!Aztán sajnos éppen ezért nagyon hamar visszaértünk oda, ahonnan indultunk. A motorok újra hallgatásra voltak kárhoztatva, oldalsztenderre támasztva fájó és könnyes búcsút voltak kénytelenek venni különleges kis utasaiktól, akik puszikkal, simogatással hálálták meg, hogy nem bokrosodtak meg út közben. Némi fényképezést követően Én már láttam azt, amit csak nagyon nehezen bírtam ki könnyek nélkül: újra feltűntek a kerekes székék, a járókeretek és a járóbotok. Mind gazdáikat keresték, hogy újra segíthessék őket a helyváltoztatásban, mert azok nélkül sajnos nem megy a járás.

–  Miért vagytok szomorúak?  – kérdezték tőlünk a gyerekek. – Ha ezek az eszközök nem volnának, akkor egyáltalán nem tudnánk mozogni és ágyhoz lennénk kötve! – mondták.                                      
– Ha egyet kívánhatnál és az teljesülne, mi volna az? – kérdeztem alkalmi utasomtól, Balázstól, miközben elkezdtem lehámozni róla a kölcsön adott motoros bőrkabátot, protektorokat, kesztyűt, bukósisakot és vesevédőt.                                                                                                                                           
– Hát, azt kívánnám, hogy mielőbb múljon el a számon lévő pici kis herpesz!

Ugye mondanom sem kell, hogy mikor ezt meghallottam, nagyon nehezemre esett bármit is válaszolnom. Aztán végignéztem az intézet parkolóján: minden márka megfért egymás mellett (Suzuki, Honda, Yamaha, Kawasaki, BMW, Harley-Davidson, Triumph, Vespa stb.). Volt olyan hely, ahol egymás mellett állt egy trike, egy chopper, egy szuper túrázó enduro, egy ízig-vérig sportgép és egy robogó is.

Ajánlom másoknak is

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x