Marcsa visszament Afrikába – Bamakó Rali a MaryCarry csapatával
Másnap estére csatlakoztunk a mezőnyhöz Tafraoute-ban, atomállat szállásunk volt, szuper vacsorával és az első közös ökörködéssel, pálinkázással, néhány liter forralt bor is elfogyott. Másnap nekiugrottunk a leghosszabb távnak, Layounne-ig. Ettünk az óceán partján nagyon frankó tagine-t, kicsit kacskaringós volt a téma, előző nap már volt gondunk a fékkel, ettől volt egy kis para. De kiderült, hogy semmi extra csak a szervó száll el néha, az meg kit érdekel. No problem ugye. Ezt a témát el is engedtük.
Napközben megérkezett András is (népszerűbb nevén A Villám Géza) a Porsche-val, Zsófi átült hozzá, hozzám meg a Jász Zoli és készült egy hosszabb riport, meg pár külső felvétel a kocsimról amit be is vágtak a Fókusz riportjába.
Szerintem tök jó lett, főleg az első vágókép a száradó bugyimmal a kocsi kapaszkodóján! Kösz Zoli innen is!
Volt egy defektünk, amit elég rezignáltan fogadtam, felhívtam Django-ékat, akiknél vadiúj elektromos emelő IS volt. Tomi 5 perc alatt cserélt a Gulyás Andristól kapott borzalmas, de annál hasznosabb gumira, ám nagyon ez sem érdekelt, le is mentünk vele majdnem a végéig. Köszi Tomi, Miki, Jani!
Este Layounne-ban Miki által foglalt szálláson aludtunk egyet, ott tényleg nem történt semmi más, annyira nem, hogy nekem ez az este ki is esett úgy ahogy volt, talán a reggeli kávéra emlékszem, másra nem.
Másnap irány Dakhla felé. Dakhla tök unalmas, elkövettem azt a hibát, hogy megint végigkocogtam a benyúló szigeten a végéig, hülyeség bemenni, az aznap esti tábor kinn lett volna, igaz ha sátorban alszunk, lehet még most is szentségelnék olyan rettenet hideg meg szél volt. Wera egyik legjobb bamakós sztorija, amikor elhagyta a hálózsákját és annyira szétfagyott, hogy napokig próbált felmelegedni utána: jaj istenem Wera, annyira hiányzol és hiányzik a sivatag, meg Bou Lanoar meg AZ a csillagos ég.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Annyival beljebb kerültünk, hogy a szállodát üzemeltető Ahmed és haverja segítettek megjavíttatni az elszállt guminkat, azaz vettünk egy újat kétszáz dirhamért, ami nagyjából hatezer forint. Egy ilyen adásvétel úgy zajlik Afrikában, hogy előveszik az első gumit, ami nem jó, a másodikat az sem, a harmadikat, ami még rosszabb, majd visszateszik az első szar gumit és megjavítva eladják neked. Komoly!
Amikor hazajöttem Szlauko Gabi azt mondta, Stockholm szindrómám van és valóban na, odamegyünk szívatni magunkat, és vissza-visszajárunk, mert Afrika megzabálja a lelked, ott ragadsz mint a Kis Herceg a sivatagban.
Dakhla-ból lementünk egyenest a Maurián határhoz, amitől annyira be voltam szarva a múlkori szívózásuk miatt, hogy a Zsófi már órákkal ezelőtt nyugtatókat adagolt belém, ne legyen semmi zűr (aki ismer, tudja). Persze egy ilyen ráizgulás után sosincs semmi, átmentünk 10 perc alatt, frankón még sürgettek is, de tényleg, segítettek, viccelődtek, senki semmit nem nézett, jöttek a sörök, pálinkák velünk és meg sem álltam a szívszerelmem helyig, Bou Lanoar, a bivakk, a Bamako rally-nak, ahogy Idomou tolta a videójában a Facebook-on.
Idomou a helyi turisztikai expert főkonzul, nem tudjuk a titulusát, de mindenkivel óriási Facebook friend és évről évre egyre nagyobb és díszesebb lebernyegben jár. Ha elakadsz, Idomou segít, és ami meglepő volt, idén nem húzott le senkit extra pénzre, sőt a vízumot a sivatag közepén intézték nekünk, ötös volt Idomou köszi!
Ha nem voltál még erre, marha nehéz átadnom az érzést. Ülsz a homokban, nézed az eget eljöttél x ezer kilométert érte, és azt érzed, megjöttél, ide vágysz vissza három éve és megcsináltad megint. Elég frankó kis este kerekedett ott, bár hideg volt, ittunk kis pálinkát segítségképpen, de persze csak azért.
Ilyenkor a katonák körbeveszik a tábort tisztes távolból, három éve a közelünkbe nem jöttek. Most csak híre ment, hogy seggrészeg férfiemberek benn ökörködnek parókákkal a fejükön, így bejöttek megnézni mitől annyira hülye az európai ember. És képzeld elkérték a parókát, kép is készült róla, szelfi a mauritán katonákkal, ahogy fején virít a szőke csoda, óriási volt, röhögtünk nagyon.
Beszélgettünk hajnalig a dűnéken, nehéz elmondani milyen, tényleg örökre visszavágysz ide, ha csak egyszer betetted a lábad. A lelked annyira szabad lesz ott, tényleg alig tudtam kordában tartani magam. Lassan három hete hazajöttem, most kezdek helyrebillenni, és most tudom egyáltalán leírni ezeket.
Bou Lanouarból egyenesen Nouakchottba mentünk, hülyültünk Zsófival sokat, marha jó kedvem volt, a csodás fővárosban meg lőttünk egy fokkal jobb szállodát, ahol ugrottam egy akkora seggest a medencébe, hogy kicsapott a víz a portáig. Muszáj volt, a homokvihar miatt úgy néztünk ki, mint az afrikai menekültek, büdös koszos mocskosak voltunk, az is lehet, hogy kétszer fürödtem le.
