KultúraMotoros zene

Kékesi Niki gitárost a Vasmacska inspirálta

kekesi niki rock zeneszAnnak, hogy hazánkban is egyre több rockzenész csaj van, már érezhetőek a hatásai. Sokan gondolják úgy, hogy belevágnak és megugorják az álmaikat. Kékesi Niki is közéjük tartozik, aki néhány éve gitározik, s a példaképe Nita Strauss, Alice Cooper gitárosa.

Kiskorom óta gitározni szerettem volna, de valahogy sosem mertem belevágni, mindig úgy gondoltam, hogy már sokkal előbb el kellett volna kezdeni, már úgyis késő… – kezdett bele Niki.

– A szüleim, az egész családom imádja a rock zenét, egészen kicsi koromtól kezdve koncertekre jártunk. Főleg az Edda volt, aminek a koncertjein rendszeresen részt vettünk, és már akkor csodáltam Alapi Istvánt, hogy milyen villámgyorsan pörögnek az ujjai azon a gyönyörű hangszeren.

Később megismertem a Vasmacska nevezetű csajbandát, és nagyon nagy hatással voltak rám, ahogy láttam, hogy lányok is mekkorát tudnak zúzni a színpadon, és nagyon szerettem volna én is részese lenni ennek a világnak – folytatta Niki.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Végül is, hogyan kezdtél bele a tanulásba?

– 2015-ben egy fesztiválon megláttam a RockSuli hirdetését, és jött egy érzés, hogy most vagy soha. Hazajöttünk és beiratkoztam Csányi Szabihoz. Viszont egy-két hónap után, mivel a vendéglátásban dolgozom, nem tudtam összeegyeztetni az órákat a munkámmal, így egy rugalmasabb időbeosztású tanárt kerestem, és Nagy Mátét ajánlották. Azóta heti rendszerességgel hozzá járok.

Van gitáros példaképed?

– Akit most jelenleg példaképként kiemelnék (a sok közül), ő Nita Strauss. Lenyűgöző, amit a színpadon művel, mind a játéka, a kisugárzása, a gitárválasztásai… plussz az az önbizalom, ahogy nőként Alice Cooper mellett játszik, nem is akárhogyan, nagyon hatással van rám…

Te is felléptél a Dáma Lármában. Miért tartod jó kezdeményezésnek ezt az ötletet?

– Az első Dáma Lármára Sicu hívott el zenélni, amit hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, mivel ez volt az első igazi fellépésem. Imádtam rá készülni, próbákra járni, és fantasztikus volt, hogy ennyi rockzenész csajt ismerhetek meg! Pontosan ezért is tartom nagyon jó kezdeményezésnek, mert ahogy engem, más lányokat szintén lehetséges, hogy ez inspirál a zenélésre.

kekesi niki rock zenesz dama larma

Zenekarban egyelőre nem volt szerencsém játszani, de folyton keresem a lehetőséget, sőt egy csajbanda gondolata is nagyon foglalkoztat, várom mit hoz az élet… De bármikor volt lehetőségem egy kis közös zenélésre, kaptam az alkalmon, hiszen kezdőként bármennyire is izgulok, egy ilyen próba előtt, így fejlődöm, és utána hatalmas, túlcsorduló feltöltődéssel jövök ki a teremből. 

Mit nyújt neked lelkileg a zenélés?

– A zene az, ami engem teljesen ki tud kapcsolni, ha szomorú vagyok, ha boldog, mindig a zene az, ami kell a lelkemnek bármilyen lelkiállapotban. Ha pedig másokkal együtt zenélhetek, együtt készülhetünk egy produkcióra, az pedig külön kis sikerélmény minden alkalommal, és nagyon jó érzés, hogy bele mertem vágni abba, ami igazából az álmom volt.

Mik a jövőbeni terveid?

– A jövőben szeretnék egy zenekart, akikkel együtt inspiráljuk és fejlesztjük egymást, szeretnék saját dalokat, szövegeket, és sok-sok lehetőséget, hogy színpadon is átélhessem a zenélés örömét.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük