HírekKultúraMotoros történelem

Elkészült a 400 milliomodik Honda motorkerékpár

1949 honda dream D TypeImmáron hetven éve, hogy 1949-ben napvilágot látott az első Dream D-Type, így a Honda szakemberei most kettős jubileumot ülnek – büszkén ünneplik a kerek évfordulót és azt, hogy ez alatt világszerte 400 millió motorjuk talált gazdára.

Az 1948-ban alapított cég gyorsan megvetette a lábát más kontinenseken is, így már 1963-ban sor került első külföldi, Belgiumban működő üzemük megnyitására. Azóta a Honda jelentősen bővítette globális termelését, mindvégig szem előtt tartva, hogy a Japánon kívül működő gyárak elsősorban a helyi igényeket szolgálják ki. Ennek eredményeként ma már 35 üzemük működik a világ négy földrészének 25 országában.

Izgalmas és sportos modellek egész armadája sorakozik a Honda jelenlegi modellpalettáján, beleértve az ingázóknak tervezett, stílusos Dunkot, a legendás CRF450R terepmotort, az ikonikus Gold Winget, no meg a két vadonatúj nagyágyút, a CRF1100L Africa Twint és a 218 lóerős CBR1000RR-R Fireblade-et.

A technológia célja nem más, mint az emberek támogatása – hangzik a Honda mottója, és ezt követik a gyár mérnökei az alapítás óta eltelt hetven évben. Ennek is köszönhető, hogy 1997-ben elérték a százmillió darabos összmennyiséget, amit 2014-re megháromszoroztak, idén pedig már azt ünneplik, hogy kereken 400 millió motort adtak el 1949 óta.

Még több cikk a Honda motorokról

Olyan nagy a kereslet a Honda motorjai iránt, hogy tavaly rekordot döntött a cég – fennállása során először gyártott egy év alatt több mint húszmillió motorkerékpárt. Ám ez csak a kezdet és a japán szakemberek az tűzték ki célul, hogy 2030-ra világszerte elérhetőek lesznek modelljeik, ezáltal még több ember élvezheti a minőségi motorkerékpárok nyújtotta szabadságot és új lehetőségeket.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Co., Ltd vezérigazgatója:

„Elértük a 400 millió darabos mennyiséget, ami főként annak gyümölcse, hogy az elmúlt hetven évben csupa olyan jármű született, mely megkönnyíti, egyszersmind élvezetesebbé teszi a tulajdonosok életét. Hálás vagyok vásárlóinknak, a vállalat szakembereinek, forgalmazóinknak és mindenkinek, aki részt vett a Honda sikertörténetében. Továbbra is mindent megteszünk, hogy vonzó motorokat készítsünk, amelyek világszerte megfelelnek az ügyfelek elvárásainak és álmainak.”

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük