CsajokMotoros divat

Egy motoros grafikus lány tervezte a Csajok a motoron 10 éves évforduló pólókollekcióját

livi csam polok2016-ban 10. évébe lép a Csajokamotoron.hu, ezért áruházunkban is felfrissítettük a pólókollekciót. A minták megtervezésében egy motoros lány volt segítségemre.

Akik meglátogatták a standunkat a Budapest Motor Fesztiválon, már élőben is láthatták, sőt meg is vásárolhatták a legújabb csamos pólókat, amelyeknek témája a 10 éves évforduló. A mintákat Virág Lívia tervezte, aki maga is motoros.

Livinek 2011 óta van jogosítványa motorra, addig benzintyúk volt, csak mások mögött utazott. Ennek ellenére mindig a motoros világban mozgott és élte a mindennapjait, hiszen már a nagypapájának is volt motorja. Érthető tehát, hogy nem áll távol tőle a motoros életérzés.

Első motorja egy 1968-as T5 Panonnia volt, majd 2015 decemberében egy 2003-as Harley-Davidson Sporter 883 tulajdonosa lett. A motor jelenleg átalkítás alatt van, de mire elkezdődik a szezon, már Livi is ismét nyeregbe pattanhat.

A facebookos felhívásomra – hogy új pólómintákat szeretnék terveztetni – 3-4 grafikus illetve grafikus hajlamú motoros csaj jelentkezett. Az első néhány minta után Livi terveire esett a választásom, úgy éreztem, ezek illenek leginkább a Csajok a motoron stílusához, hiszen vagányak és nőiesek is egyben, valamint a motoros életérzés is visszaköszön róluk.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Összesen öt új póló készült a 10 éves évfordulóra:

A pólók mellett a legkisebbekre is gondoltunk, mikor megterveztük a partedliket a motoros babáknak. Ebből az új termékből összesen öt különböző szín készült, hogy kedvezzünk a fiúknak és a lányoknak is.

Újdonság áruházunkban a táskák kategóriája. A vászon bevásárlószatyrok mellett egy hátizsákot is készítettünk erre a szezonra, amely bármelyik motoros csajnak praktikus és figyelemfelkeltő úti társa lehet a városi forgalomban.

Miközben már néhányan javában hordjuk az új pólókat, kifutó termékeinket leértékeltük. Ha szeretnél egy jóárasított darabot, erre a linkre kattintva vásárold meg!


FRISS HÍR!!

Az új termékeket már megtalálod a Bázis Motorban és a Rider 13 motorosboltban is!

 feher szatyor 480fekete szatyor 480kormany fekete 480motorosnak szulettem feher 480motorosnak szulettem kekmotorosnak szulettem rozsaszin-fehermotorosnak szulettem rozsaszin 480motorosnak szulettem zold-feher 480pillangós fekete 480rozsaszin hatizsak 480rozsaszin szatyor 480uton rozsaszin 480uton szurke 480zaszlos rozsaszinzold szatyor 480

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük