CsajokMotoros csajok

Macika: Már csak azt várom, hogy minél hamarabb meglegyen a korlátlan jogsim

macika 035

A várból elindultunk haza Dobogó kő felé. Én voltam az utolsó előtti, aztán egyszer csak nem ment a motorom tovább csak gurult, hiába húztam a gázt. A többiek elölről visszajöttek, megnézni mi történt. Az első lánckerekem teljesen sima lett…

Hát igen, gondolkodtunk mit is tehetnénk… felhívtam aput, hogy baj van értem kéne jönni, de mindez este 6 órakor volt. Kérdezte apu hol vagyunk. Mondtam neki egy rét mellett lerobbantam Dobogókőnél. Ö erre mondta, hogy jó rendben elindul, majd hív útközben.

7 körül el is tudott indulni, mert nagyobb autót kellett szerezni, amibe befér a motorom. Addig a többiek elmentek boltba, vettek szalonnát, és hagymát meg kenyeret, mert még vártuk apumat addig elkezdtünk nyársalni, mert éhesek voltak a fiúk.

Apu fél kilencre ért a helyszínre. Betették az autóba a motort, és elindultunk hazafelé. A többiek mentek előre, mert ők gyorsabban haladtak, mint mi a kocsival. Olyan éjfélre haza is értünk. Másnap apu rendelt lánckerék szettet a motoromhoz, és 3 hét múlva meg is jött. Addig nem tudtam menni vele.

macika 0362006. május közepén eladtuk a motoromat, mert jó áron el tudtuk adni, és nagyobbat szerettem volna. Nehéz volt tőle megválni, nagyon a szívemhez nőtt már. Aztán kerestem ismét nagyobb speed motorokat, de sajnos sikertelenül.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Így hát egész évben csak utasként élvezhettem a motorozást, ami persze több mint a semmi, de viszont nagyon rossz érzés volt, hogy nem csinálhattam azt, amit szeretek. A motoros találkozókat így sem hagytam ki, mert ahol tudtunk ott voltunk a barátommal.

2006. októberben talált a barátom neten egy Aprilia Rs 125-ös motort. Nekem nagyon megtetszett, így hát elmentünk megnézni. Megbeszéltem a szüleimmel mi a helyzet. Minden rendben volt vele, az ára is jó volt.

Megvettük. De mivel 125-ös volt, így nem nagyon mentem vele, mert nem volt jogsim. Ki is voltam készülve, mert elkezdtem már júniusban a jogsit, ami 25kw-ig jó, de nem lett meg időben. Aztán volt egy túránk a barátommal Esztergomig és vissza. Ennyi volt a 2006-os évben a mocizásom.

macika 033Idén meglett a jogsim hála az égnek! Júniustól egészen áprilisig szenvedtem vele. Ami azért volt, mert novembertől már nem mehettem. Mikor levizsgáztam és elintéztem a papírokat azonnal magamhoz vettem a vasat és indultam utamra.

Már fél órája mentem vele, és egyszer csak szisszent egyet és a kijelző is elment a motor leállt, én reflexből behúztam a kuplungot, és fékeztem közben félreálltam. Gondolkoztam, na ennek mi baja lehet??

Hívtam aput, mondta, hogy toljam be a közeli kútra, és munkából hazajövet elmegy érte. Így is történt. Aztán elvittük 2 nap múlva szervizbe, és 2 hét múlva már elkezdhettem én is a motoros szezont. Már csak azt várom, hogy betöltsem a 21 éves kort, és minél hamarabb meglegyen a korlátlan jogsim, és lehessen egy 600-as gyönyörűségem.

Vigyázzatok magatokra, hisz belőletek csak egy van! Jó motorozást mindenkinek!!! Hajrá csajszik!

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük