fbpx
CsajokMotoros csajokMotoros jogosítvány

Van, aki mégsem lesz motoros

Forrai Marianna mégsem lesz motorosA motorozás veszélyes üzem, ezért komoly elhatározás szükséges ahhoz, hogy valaki belevágjon. Vannak, akik eleve elutasítják ezt a közlekedési formát, mások el nem tudják képzelni, hogy ne motorozzanak. És olyan is van, akinek megjön a vágy, de aztán hirtelen el is múlik.

Nemrég tettük közzé Mariann történetét, akinek gyerekkori vágya volt, hogy motorozzon. A karantén alatt megérett az idő a cselekvésre és beiratkozott az A korlátlan tanfolyamra. A KRESZ vizsga után azonban úgy gondolta, felkészülésképp elmegy egy bevezető képzésre is.

Már két hete túl van a képzésen, és olyasmi történt, amire ő sem számított. Úgy döntött, hogy a motorozás mégsem neki való. De olvasd el a saját szavait:

“…Voltam a Safety bevezető képzésén, jó volt meg minden, de azóta csak pörgött az agyam. Nem igazán tudtam dűlőre jutni idáig, de azt hiszem ez mégsem nekem való. Emiatt sem küldtem el a beszámolómat róla.

Motoros jogosítvány és vezetéstechnikai tréning egyben a Safety Hungary-nél

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Nagyon jó volt kipróbálni, az oktatók is tök jó fejek voltak, meg türelmesek. Folyamatosan mondták mindannyiunknak külön-külön, hogy mire figyeljünk jobban. Egyszer az egyik fel is ültetett maga mögé, amikor körbe-körbe kellett motorozni, hogy érezzem, hogy kell fogni a motort (kézzel nem is kapaszkodhattam), meg hogy hova nézzek. Tényleg, minden hálám az övék ezért.

Az első nap tele volt sikerélményekkel, nap végére ment is a nagy ívben megfordulás, de a második nap egy katasztrófa volt. Nem éreztem a motort, már reggel nem sikerült, ami előző nap jól ment, aztán jöttek a nehezebb feladatok. Tudom, gyakorlás nélkül nem lehet megtanulni, de itthon rá se merek ülni az enyémre, hogy gyakoroljak.

És hogy teljesen őszinte legyek, Safety-n is a második nap egy részétől már többször is úgy éreztem, hogy legyen már vége. És ez a gondolat volt az, aminek nem szabadott volna a fejembe másznia. 4-5-ször estem is a géppel, a felállítása már sima ügy… csak hogy valamiben jó is legyek.

De komolyra fordítva, úgy hogy félek ráülni, hogy a gyakorlástól szabadulni akarok, az sok jót nem jelent. Nem volt könnyű bevallani magamnak, de ez nekem nem fog menni. Sem magamat sem mást nem akarok azzal veszélybe sodorni, hogy feszülök a motoron, és bénázok. Maradok potyautas majd a párom motorján.

Teljesen nem vetem el a kérdést, majd meglátjuk milyen lesz, ha vele gurulgatunk. Lehet, hogy megjön majd a bátorságom. Majd meglátjuk.

Kicsit csalódás, de inkább most jöjjek rá, mint egy kamion szélvédőjén… Nekem marad az irigykedés rátok, akikben megvan hozzá a bátorság! 🙂

Narfea”

Azért én még szorítok, hátha egy jól sikerült motoros szezon ismét meghozza Mariann kedvét és bátorságát. Ahogy neki is írtam, minden tiszteletem az övé azért, hogy képes volt beismerni, hogy esetleg mégsem a motorozás az ő útja.

5 1 vote
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x