fbpx
KiemeltMotorokMotorozás

Soha ne motorozz természetevédelmi területen!

Így motorozz a természetben (sehogy)

Amíg nincs itt az igazi jó idő, addig a motorosok egy része a terepmotorozás örömeinek hódol. Olyan ez, mint a kirándulás, csak motorral. Ráadásul nem számítanak a körülmények, a talaj minősége, a hőmérséklet sem, lehet menni hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül.

Csakhogy ez nem pont így van. A részleteket és az ide vonatkozó jogszabályokat Vidék gyűjtötte össze, hogy minél tisztábban lássunk az ügyben. Bár nekem fizikai fájdalmat okoz a jogi nyelven íródott jogszabályok és rendeletek olvasgatása, úgy érzem, hasznos, ha egy csokorba gyűjtjük őket szükség esetére.

A védett természeti területeken, valamint a Natura 2000 hálózatba tartozó területeken a szakterületi jogszabályok alapján tilos, illetve engedélyhez kötött a járművel történő közlekedés.

A védett természeti területek interaktív térképe bárki számára elérhető a Természetvédelmi Információs Rendszer (TIR) közönségszolgálati modulján. Fontos tudnivaló még az is, hogy az erdőtörvény alapján erdőterületen (a természetvédelmi oltalomtól függetlenül) kerékpározni és lovagolni, motorral, illetőleg gépkocsival közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Objektív felelősség

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kktv.) módosítása alapján az objektív felelősség elve érvényesül a védett természeti területen gépjárművel engedély nélkül történő közlekedés, valamint az engedélyezett közlekedési útról való letérés tényállásokra is. A
a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról és a kiszabható bírságok mértékéről a 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet
rendelkezik, a szabályszegések körét a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet 7. sz. melléklete tartalmazza.

A rendszámozás kérdése

A Kktv. 25/A §-a megoldja a közúti közlekedésre (akár korlátozásokkal) alkalmas quadok nyilvántartásának és azonosítóval történő ellátásának problémáját:

“közúti forgalomban a motorkerékpár [ideértve a négykerekű motorkerékpárt is (quad)], a segédmotoros kerékpár [ideértve a négykerekű segédmotoros kerékpárt is (quad)], a közúti forgalomban érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt”.

Négykerekű motorkerékpár (quad) esetén 2008. január 1., négykerekű segédmotoros kerékpár (quad) esetén 2009. április 1-től kötelező a rendszám, amelyet a közlekedési hatóság vizsgálata alapján adnak ki.

Aki már rendelkezik ilyen járművel, 2009. július 1-jéig kell eleget tennie a forgalomba helyezési kötelezettségnek. A közúti forgalomban való részvételre csak azok a quadok alkalmasak, amelyek teljesítik a közösségi EK rendelet típus-jóváhagyási követelményeit. A négykerekű segédmotoros kerékpárok esetén 2011. január 1-jétől kötelező a rendszám.

Párbeszéd a természet védelmében

A közút kérdése

Forgalmi rendszám természetesen csak közúti közlekedés esetén kötelező. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény szerint

“út: a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy kijelölt közterület, illetőleg magánterület (közút, magánút)”.

Emellett kimondja a jogszabály azt is, hogy a “közforgalom elől elzárt magánút: a sorompóval, kapuval vagy más fizikai eszközzel lezárt, vagy mindkét irányból behajtani tilos jelzőtáblával és a „magánút” feliratot tartalmazó kiegészítő táblával jelzett út, amely az ingatlan-nyilvántartásban magánútként van bejegyezve”.

Tehát, ha az út kezelője nem jelzi, hogy a tulajdonában levő út közforgalom elől le van zárva, azt a közúti közlekedésre vonatkozó szabályok figyelembe vételével bárki használhatja, amennyiben az tényleg bejegyzett, helyrajzi számmal rendelkező út. A forgalmi rendszám azonban minden közúton, vagy a közforgalom elől le nem zárt magánúton (földúton is) kötelező!

 

Lapozz a vonatkozó jogszabályokhoz a következő oldalra!

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vidék

Vidék

Üdv, Szeva! Vidék vagyok Kaposfőről, de 11 évig Győrben éltem, ott nagyon aktívan építettem motorokat. Elsősorban Jawákkal és CZ-kkel foglalkoztam, de sokféle vas fordult meg a kezeim közt. Jelenleg 50-esekkel dolgozom, csekély szabadidőmben, mert amúgy tanár, kétgyerekes apuka és falusi vagyok. Széles utat, balesetmentes motorozást!

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x