Csapatépítő csajtúra Szilvásváradra
A parkolóba visszaérve meglepetés várt bennünket: a téren elhelyezett hangszórókból üvölteni kezdett valami (polkaszerű) zene. Az egésznek nem kicsit volt retró hangulata. Olyan volt mintha visszacsöppentünk volna a szocializmusba. Persze az okos magyar motoros „kislányok” mit csináltak? Táncra perdültek a téren.
Szombat estére újabb meglepi: Oberhauser Évit autóval elhozta a párja. Évi eredetileg benne lett volna a csapatban, de egy – nem motoros baleset – miatt sajnos nem jöhetett velünk. Így végül ő is közöttünk lehetett, külön köszönet érte. És ős sem jött üres kézzel, tőle egy saját kezűleg készített táskát kaptam szülinapi ajándékba.
Este a lengyel motorosoké volt a főzőhely. Hát, azért ők nem olyan zenére mulattak, mint mi, viszont kipróbáltuk a szögbeverős meg a gumidobálós játékot és annyi pizzát rendeltünk, hogy meg se bírtuk enni.
Vasárnap indulás haza, persze Lillafüred érintésével. Ezután Egerig még együtt gurult a társaság, majd elváltak útjaink. Mi a Bajai lányokkal (GPS hiányában) kicsit elkeveredtünk, de nem volt vészes. Soltvadkerten megálltunk még egy sütire is.
Már este fél nyolc volt, mire hazaértem. Én személy szerint ezen a hétvégén közel 1000 km-t motoroztam. Örülök, hogy ez a hétvege jobban összehozott minket! Jó volt veletek!! ??❤❤
Remélem, még sok hasonló élményünk lesz együtt!
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |