fbpx
HírekMotorbemutatóMotorok

Állati motorok: a jaguár

f1Barend Massow 2006 márciusában, egy ismerősén keresztül szert tett két jaguár szoborra, amik korábban egy Jaguar kereskedés bejáratát díszítették. Innen jött az ötlet, hogy megépíti a Jaguár-motort.

Három év munkája után végül formát öltött a jármű. A vázat a Polar Cycles gyártotta, a legtöbb alkatrészt pedig Barend az e-bayen vásárolta. A nagymacskát egy 1200 cm3-es, V2-es blokk hajtja, mely egy 1997-es Buell S3 Thunderboltból való. A futómű szintén Buell, elől 120/70 ZR17es, hátul pedig 170/60-as kerekekkel.

A design részben Barend munkája, azonban profi számítógépes tervezőkre volt szüksége a külső kialakításához, majd egy szobrászra is szüksége volt, aki elkészítette az üvegszál idomokat. Az eredeti tervben az idomok krómozott részből készültek, ám a súlyproblémák miatt ezt végül elvetették.

Az ülés rája bőrből készült. A kipufogó, a lábtartók valamint a kormánykapcsolók mind egyedileg ehhez a motorhoz készültek. Az idomok alatt ügyesen elrejtett, több színű neonvilágítás kapott helyet.

A nagymacska „fejébe” építették a lámpát, az állkapocs pedig mágnessel csatlakoztatható, így az idom ezen része bármikor levehető, az alatta található elektronika pedig könnyen szerelhető. A 3 éves munka befejezéseként a motor több rétegű, fényes fekete festéket kapott.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A motort a 2008-as, az Egyesült Királyságbeli Swindonban rendezett Bulldog Biker Bash-on mutatták be. Azóta világszerte rengeteg figyelmet kap. Bemutatta a The Sunday Times dél-afrikai kiadása, a The Daily Mail, valamint szerepelt a BBC News 24-ben is.

Barendnek azonban nem ez az egyetlen állati ötlete volt. Számos további koncepció motort tervezett. Ilyen tervek az Angyal, az Oroszlán, a Bentley, a „Fat boy”, a Ferrari, a Harley-Davidson, és a Bika, amelyek a Massow Concept Cycles neve alatt futnak.

Ezek közül a Bika áll legközelebb a megvalósításhoz, erről már látványterv és modell is készült. A dühöngő, éppen öklelni készülő vörös bika szarvai első villaként funkcionálnak, a hátsó kereket pedig a bika lábai fogják közre.

Sok elképzelés látott már napvilágot arról, miért pont bika, és miért pont vörös. Egyesek szerint a Red Bull ihlette, mások inkább a Chicago Bulls logóján található állatok vélik benne felfedezni, ám ezekről szó sincs, Barendet saját cégének logója ihlette meg.

„Ezek a tervek az én logókról alkotott képem tükrözik, ám távol álljon tőlem, a gúnykeltés, vagy az eredeti logó elcsúfítása. Csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a logókat egyedi módon is használhatjuk, és valódi, fizikai funkciókat adhatunk nekik.”

5 1 vote
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x