fbpx
EseményekMotorverseny

Elindult a versenyszezon

Hring 20100326A Hungaroring tárt kapukkal várta a csapatokat és versenyzőket, hogy a hosszú tél után ismét nyeregbe pattanva készüljenek a jövő hét végén tartandó Országos Bajnokság és VII. Dunlop Trophy, valamint a MAMS Női Kupa első fordulóira.

2010. március 25. csütörtök egy olyan nap, melyet már oly régóra vártunk. Megkezdődött az idei hazai motorverseny szezon. A Horimoto Racing Team is részt vett ezen a tavaszi tesztnapon azzal a céllal, hogy Majzik Ibolya új motorját elkezdje tesztelni. Ibolya idén motortípust vált, egy Yamaha R6 nyergében versenyzik majd és méretteti meg magát többek között a MAMS Női Kupán.

Az első tesztnap meglepően jól sikerült. A motor még nem áll teljesen készen, Ibolya és a csapat is csak ismerkedésnek szánta ezt a napot. Az eredmények láttán azonban bizakodással várják a következő tesztalkalmat, melyen a csapat másik két versenyzője Magda Sándor és Süli Eszter is kigördül a boxutcából, hogy megkezdjék idei szezonjukat.

 

Április 3-án a hölgyek a MAMS Női Kupában állnak rajthoz, Sándor pedig az OB SST 600-as kategóriájában száll versenybe.  Bízunk abban, hogy most már tényleg tartósan beköszöntött a tavasz és az időjárás továbbra is kegyeibe fogadja a motorosokat, mind a versenypályán, mind pedig az ország útjain barangolva.csam1Hring 20100325

CsamShop motoros pólók 2023 május

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x